MAGYAR SZÍNPAD 1903. szeptember (6. évfolyam 256-270. sz.)

1903-09-24 / 265. szám

• 1903. szeptember 15. 52. Színházi pletykák. Budapest, szeptember 24. Patyolatkisasszony vizslája. — Szökés a premier elöl. — A színpad vonzóerejéről és hatalmáról tudvalevőleg ezer és ezer legenda és történet van már egybe halmozódva. Ezt a hatalmas gyűjteményt azonban csúnyán leczáfolta valaki. Azaz, hogy igazság szerint valaki-1 nem mond­hatunk, mert az eset hőse egyszerűen egy pompás — Gr ififon vizsla. A derék állatot a Nemzeti Szinház szerezte meg egy budapesti kereskedőtől, még pedig »nem kímélve sem költséget, sem fáradtságot«, mert idei első darabjában, Britux- nek holnap bemutatóra kerülő Patyolat-kisasszonyá-b&n szükség van egy kiváló vizslára is. A minden követelményeknek megfelelő kutya tehát meg volt, el is szállásolták a szín pad egy zugában. Aztán nap-nap után részt vett a próbákban. Igy ment ez már vagy egy hétig; vizslánk, mint a négylábúak egyik leg­tanulékonyabb fajtája, meglehetősen tehetséges­nek mutatkozott az uj területen is. Akkor a nyolczadik, vagy kilenczedik napon, Lenkei Hedvignek, a cziinszerepbeli Patyolat­kisasszony-nak, próba után eszébe jut, hogy magával viszi a vizslát. Hadd szokjék hozzá még jobban. Csinos pórázon veze'gette haza­felé a főváros utczáin, ismerősei alig győzték dicsérni : — Jaj de szép vizsla ! Hol vette ? Lenkei Hedvig mondott valamit, de nem az igazi forrást, a hivatalos titok pecsétje zárta le ebben a tekintetben ajkát Patyolat kisasszony szóval magával vitte a vizslát, de vissza a színházhoz többé — nem vitte. A Griffon-vizsla, se szó, se beszéd, meg­szökött tőle, s elbujt, nem törődve azzal, milyen ijedelmet okoz bájos úrnőjének, Patyolat-kisasz­szony-nak, nem törődve a szinháznak szerzett gonddal. Csak eltűnt, menekült a szinpadtól, nem kér a művészetből. Akadtak utólag a szín­háznál olyanok, a kik visszaemlékeztek a vizsla egynémely különös viselkedésére a próbák alatt. Hogy olykor-olykor komoran pillantott, sőt hogy néha még a fejét is csóválta álmélkodva. De hát az ilyen késői megfigyelések a legtöbbször erőszakosak. Szóval, Patyolat kisasszony személyesitője tegnapelőtt erősen megrémült arczczal állitott be a próbára. — Hol a vizsla ? — kérdezte tőle a rendező. A művésznő csaknem elpityeredett. — Elhagyott hűtlenül, pedig kakastejjel, varjuvajjal etetgettem 1 Patyolat-kisasszony a finom ujjait tördelte. — Istenem, istenem, mi lesz most ?! Mi lesz a premierrel ?! . . . A próbát aztán megtartották — vizsla nél­kül. De kitűnt, hogy a vizsla olyan szükséges kiegészitő része a Patyolat-kisasszony-nak, hogy Brieux hősnője, ha teljes diadalt akar aratni, nem nélkülözheti •— négylábú partnerét. Ilyen válság elé került a Patyolatkisasszony premierje, melyet aztán Lenkei Hedvig maga oldott meg olyképen, hogy a tegnapi próbán — egy uj, gyönyörű vizslával jelent meg. — Drága pénzen vettem, — mondta — s egész nap tanítgattam otthon a szerepére! Lindának hívják! Linda be is vált a próbán s mikor a pró­bának, vége volt Lenkei Hedvig szeretetteljesen simogatta a gyönyörű állat selymes szőrét. Haza azonban nem vitte magával. Félt, hogy megugrik, mint a másik. — Mert, ah, — sóhajtott fel, — manapság már a kutyák hűségében sem lehet többé bizni. Kóró. Felvonásközben. Budapest, szeptember 24. Színpadi forgácsok. — Egy kritikus jogyzőkökönyvéből. — Csak egy igazi siker van; az, melyet a közönség szentesit. * Ismerek színésznőket, a kiknek minél több a tisztelőjük, annál kevesebb bennök atiszteFi való ! « Sok színpadi szerzőnek csak egy hibája van, az, hogy — darabot ir. • A színész, a ki a klatk tapsaira kijön a függöny elébe hajlongani, annak az embernek a benyomását teszi rám, a ki hamis váltóra pénzt szed fel. —x.— Vidéki szinpadok. Budapest, szeptember 24. Fedák Sári ötször lépett fel az elmúlt héten Szendrey társulatánál a pozsonyi színházban, a »Lötty ezredesei«, a »Fifin«, »A csókon szer­zett vőlegény« főszerepeiben és nagy sikert aratott, de legjobban a »Bob herczeg« két elő­adásán ünnepelték. * A mohácsi színházban vasárnap délután előadás közben a nagydobos véletlenül leütötte verőjével az egyik égő petróleum lámpát, mire a kiömlött petróleum tüzet fogott. A zsúfoltan ülő közönséget nagy ijedelem szállotta meg és úgyszólván egymás hátán tolongott a kijáratok felé. Szerencsére nagyobb baj nem esett. A miskolczi színházban október 3-án kezdi meg a szezont Németh József jelenleg Egerben szereplő társulata. Külföldi szinpadok. Budapest, szeptember 24. Delaunay Arséne, a 7heatre Frangais hírneves doyenje, tegnap meghalt Versaillesban, hetvenhét éves korában. Delaunay 1848-tól 1887-ig volt Moliére színházának tagja. Színpadi pályáját 1846-ban kezdte meg a párisi Odeon­szinház-ban. * München-ben nem engedték meg Gorkij: Éjjeli menedékhely-ének az előadását, mert egy nem engedélyezett fordításban akarták előadni. Maeterlinck uj darabja, a Szent-Antal csodatétele czimü bohózat, genfi premierjén meg­bukott. Közönség és kritika csalódva fogadta a hirneves szerző uj darabját, mely durva eszkö­zökkel dolgozik és burleszk hatásokra törekszik. * Coquelin ainé, a Budapesten is ismert hires franczia színművész, színházat építtet a jövö évben Párisban, melynek ő lesz az igazgatója. Érdekes, hogy a szinház egy újonnan feltalált éghetetlen anyagból készül, ugy, hogy Coquelin — ha már teljesen felépül az uj szinház — nyilvános tűzpróbán fogja bebizonyítani, hogy az épület teljesen tűzálló. Haptmann Gerhart uj drámája: Bernd Róza egyidejűleg egy estén kerül bemutatóra a berlini »Deutsches Theater-ben és a bécsi »Burgszinház«-ban. Berlinben Lehmann Elza fogja kreálni a czimszerepét, egy gyermek­gyilkos anyát, Bécsben pedig Niese-X igyekszik Schlenther igazgató megnyerni erre a szerepre. * Patti Adelina november másodikán és negyedikén hangversenyt rendez Nerv York-ban. Már eddig is annyit jegyeztek elő helyeket, hogy Patti impresszáriója, Grau Róbert a közönség tudomására hozta, hogy egy, később meghatá­rozandó napon, nyilvánosan el fogja árverezni a helyeket. Grau ezenkivül megíratta a new­j orki lapokba, hogy bizonyos számú, különböző városokban tartandó hangversenyt, egyenként 10 750 dollárért adott el. Patti az esténként 5000 dollárra rugó honoráriumon kivül, a 7500 dollárt felülmúló bevételeknek fogja megkapni. Hatvan konczertért 300.000 dollárnyi honorá­riumot biztosított impresszáriója. A lambovi (Oroszország) uj városi szinház, melyet csak nemrégiben épitettek, porig leégett. A tüz egy órával az előadás előtt ütött ki és az előadás kezdetének idejére már csak füs­tölgő romhalmaz volt. Külföldi apróságok. Budapest, szeptember 24. Wagner — egykor. A Wagner-imádás immár egyre rohamosab­ban terjed, a nagy zeneszerző diadala teljes. Hanem, hogy mindez nem volt igy például negy­ven évvel ezelőtt, arról eléggé tanúskodik Vilmos császárnak Hülsen intendánshoz irt levele. Ez a levél élénk bizonysága annak, hogy akkoriban még milyen legendák keringtek a Wagner­muzsika képtelenségéről és kivihetetlen voltáról. A levél különben igy szól: Leányom, a badeni nagyherczegné, megkér­dezte tőlem, vájjon nem lehetne-e itt Berlinben elő­adni valamelyikét a Wagner-operáknak, a melyek — ugy hiszem — cziklust alkotnak ? Nem tudok mást ezekről a müvekről, mint azt, hogy Liszt el akarta őket adatni Weimarban, de a kották olyan őrületesek volnának, hogy az előadásról rőgtőn le­mondtak. — Kérem tehát, értesitsen a dolog felől. Az igen tisztelt Wagnernek arról a kívánságáról, hogy a müvét maga taníthassa be, máskor lehet csak szó Vilmos. * Alkotmány a ssinhdsban. Nálunk, de általában a világ legnagyobb részében, szerződtetések és felmondások dolgá­ban a szinidirektorok körülbelül autokraták. A kit akarnak — föltéve, h'a az illető akarja — az a színházukba kerül, a ki nem tetszik nekik, azt elküldik. A közönség ritkán exponálja magát döntő befolyással az ilyen ügyekben. Egészen más a helyzet azonban Dél­Francziaország városaiban. Ott a szinház közön­ségének, illetve főként a bérlőknek valósággal alkotmányos joguk van ebben a tekintetban. Ha a szinház bemutat egy uj tagot, az még nem jelenti azt, hogy akár csak még egyszer is felléphessen. A dolog ugy áll ugyanis, hogy a szinház foyerjában urnák vannak, s azokba egy bizonyos, meghatározott napon a bérlők bedobnak egy-egy golyót. Fehéret, vagy feketét. S akkor aztán eldől ilyen formán szavazással, kell-e az uj primadonna, vagy tenorista, vagy drámai szende. Ennélfogva a direktorok nem is kötnek végleges szerződést, hanem először csak felléptetik az uj embereket. Akadt direktor, a ki szembe mert helyez­kedni a közönség döntésével. Nem tudott többé előadást tartani. Esténkint óriási tüntetések voltak, a második felvonásig sem lehetett eljutni. A direktornak pedig meg kellett szöknie. LOVAS tanár zene-conservatoriuma ! Női felügyelet I Esti tanfolyam 10 óráig. ! Művészi tamerök! Gy&í*-ateza 5., I. em. (Andfássy-at mellett). Beiratk ozó»: Ének, xongor», hegedii, cell», czlmbalom, táro­gató és az összes yodób és faré hangszerekre — zene elméletlel. L

Next

/
Thumbnails
Contents