MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-10-25 / 4. szám

3 MAGYA

K SZINPAD. tani e lapok hasábjain. Két név kimaradt: Rónai Gyula és Molnár György. -Jobb szerepei közé ugyan egyiknek sem tartozott Hamlet, de méltók a felemlitésre. Az ujabb magyar Hamletek közt említve volt: Paulay Ede, Nagy Imre és E. Kovács Gyula. Fájdalom, liogy Hamlet szerepére hivatott színész oly kevés számban akadt. Igaz, hogy az egy Hamlet szerepe kimeríti egy sereg színész képességeit. Az összes színészi szerepkörök: a hős, a jellem, a szerelmes, az intrikus, a társalgó, a bonvivant: mind benne van s egymást gyors tempóban váltja fel. Annyi gyakorlottság, a rutinnak olyan teljessége kell hozzá, mint a milyen mélység és képzelet. Paulay Hamletjét annak idején Gyulai Pál figyelmére méltatta az időszaki sajtóban. Ez mutatja, liogy Paulay mint színész is, jeles munkát végzett. Nagy Imre Hamletje ismeretes poétikus alakítás. Ismeretes a Kovács Gyuláé is, aki szerény vélemény szerint az «ddigi magyar Hamletek közt legközelebb áll az igazihoz. Az „ész és vér" hatalmas háborgásával el tud ragadni és e mellett magyar, igazi magyar, nyelvben •és temperamentumban egyaránt. Művészet és műveltség.*) Mikor lapunkat megindítottuk, az a czél vezérelt bennünket, hogy a magyar nemzeti kulturának, ha szerény is, de becsületes és hasznos eszköze legyünk, első sorban szinművészetünknek és színészeinknek az érdekeit hordozván szivünkön. De épen mivel színészetünknek akarunk szolgálni, nem zárkózhatunk el egyoldalú részrehajlósággal annak hibái és ferdeségei előtt, sőt kötelességünk ha színészeinknek igaz javát akaijuk, erre őket figyelmeztetni, a keletkező bajokat lehetőleg csirájában elfojtani, a már idülteknek további elbarapózását pedig szerény tehetségünkhöz képest megakadályozni. Ez alkalommal a vidék egy-két apró színtársulatánál uralkodó szellemről akarunk egyet-mást elmondani, mely romlott légkörével többnyire a legnyagyobb mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a társulat életműködése •és életképessége a tengődés színvonalára szállíttassák alá. Értjük pedig itt a műveltség hiányát, a mely leginkább az előadandó darabok helytelen meg választásában, a drasztikusnak, az ízetlenek és ízléstelenek mód fölötti hajhászásában, művészeti czél elhanyagolásában és csak a külső hatás keresésében nyilatkozik. És bármily merésznek tessék is ez az állitásunk, meg vagyunk arról győződve, hogy a közönség pártolása első sorban attól a körülménytől fiigg, liogy elég magas szellemi nivón áll-e az a társulat, mely neki előadásokat rendez? Erre a nivóra pedig a társulatot az egyes színészek intelligencziája emeli. A művészet és a műveltség ugyanis egymással nem homlokegyenest ellenkező, hanem egymást kiegészítő dolgok, melyek közül az utóbbi az általánosabb. Több a művelt ember, mint a művész és még az apróbb színtársulatok előadásainak publikuma is az intelligens elemből kerül ki. Az iutelligens ember pedig első sorban intelligen•cziát kiván a színésztől, mert intelligenczia nélkül nincs művészet. Nem értjük itt azt a/, általános műveltséget, melyet az iskola olt az emberbe s melyet mindenki siet elfeledni. Nem kívánjuk a színésztől, hogy a vegyészet, geológia, fizika elemeiben kitűnő jártassággal bírjon; de igenis megköveteljük tőle, hogy olvasott legyen, tudja ha Corneilleről van szó, hogy az az úr nem áll közeli rokonságban a rékási szolgabiróval és hogy az -orleánsi szűz nem a török szultán háremében végezte be életét. Idegen szókat úgy ejtsen ki, a mint kell, Jacquest mondja Zsakk-nak és nem Jaczkvesnek és ha szalóndarabban lép föl, czilinderét ne akassza az asztalon álló lámpára, mert ez szabad ugyan, de nem illik. Ha operetteben játszik c helyett ne énekeljen fis-t és ha népszínműben játszik fis helyett ne zengedezze a c-t. Szóval birjon általános műveltséggel, legalább a mindennapi életben szükséges dolgokról legyen fogalma és tudjon azokról beszélni. A színpadon tudjon úgy jnozogni,- mint azt egy intelligens embertől az életben *) Teljesen osztjuk t. munkatársunknak e czikkben kifejezett nézeteit s épen azért e tárgyra — nagy fontosságánál fogva legközelebb még visszatérünk. Szerk. megkívánják. Mert kissé téves fölfogás az, mely nem egy színészünk keblében erős gyökeret vert, liogy t. i. a színésznek zseniálisnak, eredetinek, vadnak kell lennie, a ki a társadalmi műveltség és illem határán egyszerűen tűlteheti magát s a kinek zseniálitása kedveért mindent megbocsátanak. Igenis ez nincs igy. Először is a zsenik kihaltak, a zseniálitás affektálása pedig fölöttébb haszontalan időtöltés, másodszor pedig a zseninek is el kell bizonyos mindenkire nézve kötelező törvényeket ismernie, különösen. ha színpadon van. Mert pl. elég zseniális dolog ugyan, ha valaki behunyt szemekkel és összekötött kezekkel meg tudja gyilkolni a tulajdon édes apját, de mégis csak törvénybe ütközik. Az a művelt közönség, a mely filléreit szívesen föláldozza a szinészet oltárára, méltán megvárhatja az utolsó vidéki színésztől is, hogy mint a műveltségnek, a szellemnek, a hazafias eszméknek, a zengzetes magyar nyelvnek hirdetője, maga is fölemelkedjék az általános műveltségnek arra a fokára, a melyen az ízléstelent a komikustól, a trágárságot a szellemességtől el tudja választani és tehetségét a művészeti czél érdekében kellőleg érvényesíteni tudja. Erre kell minden színésznek törekedni, mert hasznos és öntudatos tagjává csak igy válhatik a magyar színészetnek. Heltai Jenö. — Lapunk főszerkesztője, Hatvani Károly színházi ügynök e hó végén vidéki körútra indul. A körútnak czélja az, hogy megismerkedjék az általa eddig még nem ismert színészekkel s alaposan tanulmányozza a vidéki szinészet viszonyait, hogy igy mÍDt színházi ügynök a saját tapasztalatai alapján és legjobb lelkiismerete szerint járhasson el a szerződési megbízatásoknál. Fővárosi színházak. — A magyar vígszínház egylet tudvalevőleg kérte a fővárost, liogy lépjen be tagjainak sorába. A főváros erre vonatkozólag a mult közgyűlésén azt a határozatot hozta, hogy a magyar vígszínház egyletnek nem hajlandó ingyen telket adni színházépítési czélokra. Ez azonban az egyesületet legkevésbé sem akadályozza abban, liogy folytassa megkezdett akczióját. Az egyesület a fővárostól nem kért telket, sőt e tekintetben egyátalában kevés reményt is táplált és azért a közgyűlési határozat csak annyiból érintheti, hogy az újra felélesztett német színházi aspirácziókat most még nagyobb erővel támadja és szembe szálljon minden olyan kísérlettel, mely a nemzeti közérzülettel és a magyar főváros haladási szükségleteivel ellentétben áll. Az egyesület rövid idő múlva közölni fogja határozott terveit a magyar vígszínház létesítésére nézve, ugy liogy az építés a közönség hazafias támogatása mellett tavaszszal már megkezdhető legyen. — A népszínházban egymásután kerülnek sorra az újdonságok. Ez az évad, ugy látszik, hogy szerencsés évadja lesz Evvának, mert már eddig két olyan operett újdonsága van, amelyeket folyton telt ház előtt adnak. A „Madarász" sikereire még emlékeznek olvasóink, most ujabban meg Rozenzweig Vilmos és Adolf operettje a „Tél és Tavasz" aratott tisztességes sikert. A darab meséje, a következő: Az egész dolog a szép Villáin marquise buszuján fordul meg. A fiatal marquise menyasszonya Garrucci Rudolfo lovagnak, a ki nagyon csinos gyerek, ép oly léha is. Három nappal az esküvő előtt a szélcsap legény liarminczezer aranyat nyer a kártyán és ez elég ok arra, hogy cserben hagyja menyasszonyát, a kit különben még nem is látott és lemondjon a házasságról. Az ifjú és bájos marquisnő erre Genuába megy, a hol hűtlen vőlegénye szélcsap kalandjait űzi és itt egy vén marquisné alakját szedi magára, mint ilyen adósságokba keveri bele Rodolfóját s mikor ezt az adósok börtönébe akarják csukni, csak az a feltétel alatt kész megmenteni a csapdába jutott lovagot, ha őt, a hatvan éves vén asszonyt, nőiil veszi. A második felvonásban a vén marquisné, vagyis a „Tél", varázsital segélyével (legalább ezt hitetik el a lovaggal), a legbájosabb „Tavasz"-szá, azaz ragyogó szépségű ifjú leánynyá változi át, a ki tovább folytatja kegyetlen tréfáját s mikor a rendőrség követeli Rodolfón az eltűnt vén Villáin marquisnőt, engedi, liogy el-