MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1892-02-15 / 5. szám

seyyodik évfolyam. 5-ik szám. Budapest, 1892. február 17. MAGYAR SZÍNPAD SZINÉSZETI SZAKKÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VIII. Kerepesi-ut 11. sz. A lapot érdeklő minden közlemény ide intézendő. Megjelenik minden hó 5-én, 15-én és 25-én. Előfizetési ár: Egész évre 4 forint Félévre . . . 2 „ Hirdetések árszabály szerint. A congressus előtt. A magyar színészetnek nemesebb és kívánatosabb czélja nem lehetett, mint a nyugdijintézet létesítése, s ez — ha nem is ment könnyen — de megtörtént, és mindenki azon kellemes reményben fizette és fizeti a százalékokat, hogy legalább öreg napjairól nem kell gondoskodnia. Én — bár máskülönben elég nyugodt embernek tartom magamat, de a központi irodával, a közp. tanács némely eljárásával szemben, — és ebből kifolyólag nyugdij-intézményünket illetőleg, nem tudok nyugodt lenni, különféle okok miatt, melyeket felsorolandó leszek. A szinész-egyesület létesülésekor volt 600—700 színész és 18—20 színtársulat a vidéken, ugy hogy mindenki megkaphatta a maga helyét (szerződését), most van 1300—1400 színész és 35—36 társulat, ami Magyarországra ezidőszerint még olyon sok, hogy képtelen őket foglalkoztatni, illetve fenntartani. Amig a nyugdij-intézmény nem létezett, addig nem igen jött más a színészethez, csak az, akit tehetsége utalt arra, azóta hogy biztosítottnak látjuk a jövőt, megvan a rohamos szaporodás, mely a magyar színészek létszámát 11 esztendő alatt megkétszerezte. Sa központi vizsgáló-bizottság boldog- boldogtalant felvesz az egyesületbe anélkül, hogy a következményekre gondolna. A szaporodás okozta azt is, hogy nyáron az igazgatóknak állomásuk, a színészeknek pedig körül-belül szerződésük nem lesz, mivel az országnak minden falujában van már szinészet, nem számitva azon kisebb-nagyobb városokat, ahol évenként 2—3 színtársulat is megfordul, mely egymást rontja. Az igazgatók — megsokalva a nyári küzdelmeket — folyamodtak a tanácshoz, hogy két havi szünetelést engedélyezzen nekik, amit az a bölcs tanács alapszabályainak V. A) igazgatók 6. §. ellenére megengedett, miáltal a nyugdij-pénztár szenved, mert az igazgatók nem fizetnek 10 hónapra annyi gaget mint 12 hónapra, ennélfogva kevesebb százalék folyik be a nyugdíjpénztárba. Helyzetünk ezek után tehát nem olyan fényes mint a minőnek ígérkezett, de tűrhető volna még, ha nagyobb bajok is nem mutatkoznának. A jelenlegi túlságosan nagy létszám mellett, a közp. iroda egyik hivatalnoka, nem törődve azon veszélyekkel, melyek a nagy szaporodás által nyudij-intézményünket fenyegetik, még szinészeti gyakorló iskolát is berendezett, hogy még többen legyünk, (mert azokat szó nélkül felveszik az egyesületbe) s egymást faljuk fel; ebből előreláthatólag még több igazgató vagy consortium lesz, vagy ha nem, akkor szerződés nélkül marad majd 100—150 színész és addig nem fizethetik a nyugdíj-illetményeket, mig jobb sorsba nem jutnak, a nyugdij-pénztárnak pedig be kell azt várni, mert betegségi vagy ideiglenes szerződés nélküli esetekben valakit az egyesületből kizárni először is kegyetlenség volna, másodszor nem lehet, és ez a baj, a szaporodás által minden évben ismétlődik sőt nagyobbodik, olyannyira, hogy nyugdij-intézetünk ezáltal válságba juthat. Különösen nehéz az éltesebb színészek és színésznők helyzete, kik különben elég erőteljesek s a működésre kéjesek, de azért nem kapósak, ha mindjárt jobb színészek is mint a fiatalok, s igy ezek, megfelelő szerződést nem kapva, kénytelenek lesznek nyugdijba menni, mert bizonyára jobbnak fogják találni a biztos 4—5 vagy 600 frt dugdijjat, mint ugyanannyi bizonytalan fizetést. Ebből következnek majd a tömeges nyugdijjaztalások, ami még meg is buktathatja nyugdíjintézetünket, mert egy tagnak a nyugdíjaztatása többe kerül, mint amennyit tiz elsőrendő szinész a gagéja után befizet évenként. Amint elismerem, hogy a magyar vidéki szinészet a nyugdij-intézet által tekintélyben emelkedett, éppen ugy be kell vallanom, hogy művészeti tekintetben nem áll olyan magaslaton mint azelőtt. Kardalnok ma már nem létezik, mert ha egy-két évet töltött a színészetnél, már elszerződik kis társulathoz színésznek vagy énekesnek, s az ilyen társulatok, miután olyan eszközökkel és művészi egyénekkel nem működhetnek mint a nagyobb társulatok, (amiről ők nem tehetnek) az országnak minden részét megszállva tartják, a közönséggel a színészetet meguntatják, s a szinészet hitelének minden tekintetben ártanak, (tisztelet a kivételnek.) Ezek olyan bajok, melyek a nyugdij-intézményünket, a színigazgatókat és a színészeket egyformán érintik, de most már olyan baj is terjed, mely a szinészek helyzetét tarthatatlanná teszi, s ez, a színigazgatók hatalmaskodása, zsarnokoskodása a szinészek fölött. Kezeimhez jutott egynémely színigazgatónak nyomtatott szerződése, amelyek közül egyik példány a magy szin. egyes, központi igazgató-taná-Ii« I