MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-10-05 / 2. szám

I. évfolyam. 2. szám. Budapest. 1891. október 5. MAGYAR SZÍNPAD. SZINÉSZETI SZAKKÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, VIII. Kerepesi-ut 11. szám. A lapot érdeklő minden közlemény ide intézendő. Molnár György. 1830—1891. A magyar színészetet nagy gyász, nagy veszteség érte. Molnár György, a nagy tragikus, a lupe Gritti, a kitűnő Lear szept. 30-án Budapesten, a kis hónapos szobájában örökre behunyta szeméjpí; A nyughatatlan szellem megtért oda, á^Hol a sok, végtelen sok földi hányattatás után csendes pihenőre talál. A sok földi szenvedés, az óriási akaraterő, a fényes, de nyughatatlan szellem mind elfér már egy kis sirhant alatt, melyet a főváros az elhunyt érdemeire való tekintettel — díjtalanul engedett át a kerepesi temetőben. A színész pályája hasonló a bolygócsillagéhoz, a mely hol itt — hol ott tűnik fel a megmérhetetlen égbolton. Molnár élete gazdag volt változatokban. A sors, a szerencse kereke valóságos tánczot járt vele. Az egyik pillanatban a dicsőség zenithjén állott s a másikban már a legutolsó vidéki társulatoknál nyomorgott, de a harmadikban óriás akaratereje ismét a magasba emelte. Hogy mit köszönhet a magyar színészet Molnár Györgynek, azt fölösleges hosszasan fejtegetnünk. Hiszen maga a budai népszínház eszméje elég arra nézve, hogy neve örök betűkkel legyen bejegyezve a magyar színészet történetébe. Tenger sok küz'delem után jutott ez az eszme diadalra s igazi makacs SZÍVÓS ragaszkodás kellett alioz, hogy a magyar múzsa elfoglalhassa a maga helyét, habár csak ideiglenesen is a német színtársulatok által dominált budai színkörben. De az ige testté vált s Molnár György mint egy új megváltó vonult be Buda városába, hogy ott a magyar színészetnek hasznos és nagy szolgálatokat tegyen. Itt kezdődött tulajdonképen Molnár nagysága, de ezt a muló dicsőséget nagyon sok küzdelem és szenvedés árán kelett megvásárolnia. De dicsőségben fürdött, amikor a budai népszínházát megteremtette. A hatvanas évek színészetének ő volt a legnagyobb alakja. Valóságos legendaszerü fény környezte, s épülő színházához nagy urak, gazdag és előkelő urnök hordták a földet. Nyugtalan szelleme nem engedte, hogy nagy művét teljesen befejezettnek lássa. Újra bolygani készté a démon, amely benne lakott s a nagy tragikus, a magyar színészetért rajongó igazgató újra a vidék apró színpadjain fecsérelte tehetségét. Tüneményszerű alak volt Molnár a magyar színészet történetében, de végzete volt, hogy semmi se sikerüljön neki, amibe belefogott. Kissebb tehetségek sokkal nagyobb diadalokat arattak, mint ő s művészetét, alkotó képességét nem méltányolta kora ugy, mint megérdemelte volna. Nagy tragédia volt az ö élete s kartársai látták a dicsőség legmagasabb fokáról alázuhanni, de katasztrófájában is glória övezte büszke homlokát. Álmai nem valósulhattak, vágyait nem volt képes kielégíteni a kor. Pedig a szerencse is gyakran mosolygott felé és mig más ezzel vagyont, hirt, dicsőséget szerzett volna, öt megtörte, elbuktatta s meghalt szegényen, elhagyatva. Vidéki vándorlásai után a nemzeti színházhoz jutott, mint első tragikus és rendező. Itt nyilt volna tér nagy ambicziójának kielégítésére, de rövid volt itteni működése is, mint dicsőségének minden egyes mozzanata. Hasonló rövid volt népszínházi szereplése és kolozsvári igazgatói pályája is. A démon újra hatalmába kerítette s mint a Schakespeare-i nagy alakok ábrázolója újra kezébe vette a vándorbotot s a vidék apró színtársulatait igazgatta, hogy kitűnő szerepeit, Lear királyt és a Ill-dik Richárdot eljátszhassa. Elképzelhető, hogy a sok nyomorúság, a hozzá nem illő környezete tönkretették ugy lelkületét, mint fizikai érejét s mire a vidékről feljött a fővárosba, hogy szinészeti iskolát alapítson, egészsége erősen meg volt támadva. A fővárosban elvonultan élt s egy két tanítványa volt, a kiket a drámai művészetben oktatott. Ezenkívül a nemzeti színháztól eleinte nyolczszáz, majd később négyszáz forint kegydijat élvezett. Betegsége a nyár óta rosszabbra fordult s a nagy szellem szeptember hó 30-án délelőtt tiz órakor elköltözött. Meghatottan, könnyes szemekkel álljuk körül a ravatalt, a melyen a legnagyobb magyar tragikus nyugszik. Jobb sorsot, több babért, nyugalmasabb életét érdemelt volna, de fárad teste megpihent immár a sir ölében.