MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-11-25 / 7. szám

I. évfolyam. 7. szám. Budapest, 1891. november 25. MAGYAR SZÍNPAD ii ii SZINESZETI SZAKKOZLONY. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, VIII. Kerepesi-ut 11. szám A lapot érdeklő minden közlemény ide intézendő. V-. • .. ,

v i -f Megjelenik minden hó 5-en, 15-én és 25-ci l i U'.lMiW» 1| l Előfizetési ár: 8 Egész évre 4 frt. §j Félévre 2 frt. Hirdetések árszabály szerint. Csiky Gergely. A hol a legtökéletesbb valál, Ott dult a vész . . . nemes szived fölött; Sokan laktak e szívben : a halál Nem is gyanítja — hány sebet ütött! Isten! Szerinted élt: az eszme őt Szavaddal tettre hívta : alkotott; S a munka-gond után a szenvedők Mosolygva lelték mint derült napot. Lévay Oyula. November 19-én éjjeli 11 órakor a legmélyebb megdöbbenést keltve terjedt el a fővárosban az a valóban fájdalmas hir, hogy a magyar drámairodalom egyik legkimagaslóbb óriása, Csiky Gergely meghalt. A toll, mely legbensőbb barátja, példátlan munkásságának sokat virrasztó tanuja és társa volt, s a melytől egy pillanatra sem tudott megválni, ma várja öt legelőször — tétlenül. Lesz-e, ki űjra kezébe meri venni? Lesz-e, ki ismét annyi hivatottsággal, annyi geniealitással oly sok méltán megérdemelt diadalra vezeti ? Még 19-én délelőtt senki sem sejthette a közelgő gyászt. A nemzeti szinházban és a szinészeti akadémián hivatalos teendőit elvégezte. Ki gondolt volna arra, hogy az erőteljes férfi ma utoljára jött szerettei közé, s hogy még az nap este örökre elhagyja őket? Nem akart utolsó istenhozzád nélkül távozni közülök. Hozzájuk volt forzva egész szivével, teljes lelkével. A toll és a színpad! Most mind a kettő gyászol és hozzájuk csatlakozik az egész ország részvétele. A halál tudta, hogy hol keresse. Ott állt lesbe a kicsiny dolgozó szobában s talán épen az Íróasztala megöl lepte meg. Hol is kereste volna egyebütt? Dolgozó szobája két kis fülkéből áll. Egyikben az Íróasztal, ezzel szemben a könyves állvány; a másikban a kondaló és az ágy, a mely fölött Moliére képe függ. Innen igézte vissza magához oly korán az ég azt a szikrát, a mely fényt és meleget árasztott mindenfelé, a mig közöttünk röpködött és szolgálta az eszmét, a melynek szolgálatára Isten csak választottait szokta fölszentelni. Lesújtott barátai és tisztelői már kora reggel fölkeresték. Ott feküdt nyugodt, szelid kifejezésü arczczal, a minőnek mindig láttuk életében. Növendékei sirva környezték őt, a ki életében mindenkinek örömet iparkodott szerezni. Hiszen nemcsak a lelkes tanárt vesztették el benne, hanem igen sokan közülök, akikkel a sors mostohán bánt. elvesztették a jóságos emberbarátot, a ki előtt a nélkülöző sohasem titkolhatta eléggé nyomorát. Nyomára akadt a rejtett sebnek és nemcsak részvéttel, de tettel is iparkodott segíteni a szenvedő szorongó helyzetén. Atyja volt növendékeinek. Gyakran megtörtént, hogy a szegényebb sorsú tanulók közül, akik minden anyagi támogatás nélkül húzzák keresztül a hossza négy évet, közönként egyikmásik a hiányos ruházat és állandó nélkülözés folytán, kimerülve ágyba esett s nem jöhetett az előadásokra. Hogy hova lett vagy miért nem jő: nem törődött azzal senki — csak egy jólelkű ember: a a megboldogult. Kérdezősködött utána. — Beteg! . . . Az a szegény beteg nem is álmodta, hogy van még a világon egy ember, a ki jólélekkel gondol reá s nem hagyja elveszni nagy nyomorúságában s még a szemeinek sem merte elhinni, a mikor egészen váratlanul ott termett nála a „tanár úr," a ki jóságosan kérdezgette, hogy mí baja? ven-e gyógyszere? mit szeretne enni? Nem hagyta ott vigasz nélkül és nem távozott el addig, a mig nem segített. És nem egygyel tette ezt, de mindenik szerencsétlennel és nem egyszer tette, hanem sokszor, nagyon sokszor. Aztán van olyan beteg is, a ki talpon jár, telve életkedvvel, erővel; munkára termett, képzett és oly gyakran hivatott egyén, a kinek épen az a betegsége, hogy nem dolgozhatik. Ezeknek a bajára is talált orvosságot. Az igaz, hogy gyakran hetekre terjedő fáradságot szerzett magának, de a'ddig nem nyugodott, a mig föl nem kutta azt a helyet, a hol az a szerény törekvő ember becsületes munkálkodással megérdemelte a tisztességes falatot. Ki tudja, hánynak fejéből űzte ki szerető jósággal a legsötétebb gondolatot és hányat állított meg a proletárság még sötétebb ösvénye előtt? Az ő szegényei ma igazán sirtak! Csiky Gergely 1842. decvember 8-án született Aradmegye Pankota községében, most tehát 49 éves volt. Mikor felserdült, Aradra küldte az édes apja s a tehetséges fiu itt végezte a gimnáziumi tanulmányait. Azután, családjának kívánságára, a csanádegyházmegyei papnevelő-intézetbe lépett és a hittudományokat 1859-től négy éven át a pesti központi papnevelő-intézetben végezte. Egyike volt az intézet legtehetségesebb és legszorgalmasabb növendékeinek s a mellett jelentékeny része volt a növendékpapság kebelében fenálló irodalmi kör mozgalmaiban is. Buzgón működött közre a klerikusok szokott irodalmi vállalkozásaiban, fordítgatta velük együtt a külföldi jelesebb egyliázirodalmi termékeit és neve az 1859—1853-iki évkönyvekben is mindig előfordult egy-egy eredeti irodalmi tanulmány, vallásos tárgyú költemény vagy elbeszélés alatt. A szeminárium tanári kara méltányolta az ifjú növendékpap kiváló