Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

meggyőződése nyilván tényezője, akár fontos tényezője művészetének, de ha egyszer valóban művészet az, amit létrehozott, sokkal inkább a megfigyeléseiből kell táplálkoznia, semmint véleményeiből vagy reményeiből. Munkáimból kitetszik, hogy nemcsak a lélektanban, hanem a társadalomban is keresem az oksági kapcsolatokat. Jogom van tehát, hogy a művészet öntörvényében higygyek, s erre a hitre az Édes fiaimma\ és Az ügynök halálá\ia\ kapcsolatos tapasztalataim vezettek. Ha a korábbi darab marxistának nevezhető is, marxizmusa mindenesetre különös színárnyalatú. Joe Kellert fia gazdasági helyzetével való tudatos visszaélés címén elítéli, s ez arra mutat, mintha a tőkés magatartás erkölcsös volna vagy lehetne. Ebben a feltételezésben viszont marxista nem osztozhat. Chris még azt a gondolatot sem veti fel, hogy szüntessék meg ezt a katonák vérére alapozott üzletet; ő maga akarja tovább folytatni, de tiszta kézzel.

A legbecsületesebb ember Az ügynök halálában egy kapitalista (Charley), s céljai semmiben sem különböznek Willy Loman céljaitól. Köztük a nagy különbség az, hogy Charley nem fanatikus. Már régen nem él abban a tébolyban, abban a rajongásban, ami Willyt mindvégig hajszolja. S míg Willy fiai boldogtalanok, addig Charley fia, Bemard, keményen dolgozik, tanul és befut. Mindezek az emberek egy társadalmi osztályban, egy környezetben, egy szomszédságban élnek. Miféle elmélet húzódik meg vajon e kettősség mögött? Semmilyen.

Csupán ennyi: akkor is tudtam, ma is tudom, hogy elégedettebb vagyok, ha munkám az igazságnak azt az egyenlegét tükrözi, ami a valóság. Az ügynök halálának, sikere kapcsán félhangos vita támadt annak idején, melyben a darabot megpróbálták igazolni, illetőleg elmarasztalni — mint baloldali művet, illetőleg mint a pusztulás jobboldali ábrázolását. Mindkét nézet abból az elgondolásból táplálkozik, hogy a műalkotás egyszerűen a szerző politikai szemléletének összege, akár valóságos, akár állítólagos. Én ebben nem hiszek, sem a magam, sem a mások munkáit tekintve.

A legradikálisabb darab, amit valaha láttam, nem a Lefty re várva volt, hanem A Chaillot bolondja. Mit sem tudok Giraudoux politikai hovatartozásáról, nem is érdekel, mégis úgy olvasom ezt a darabot, mint az egyéni kizsákmányolás legnyíltabb vádiratát, ami csak e földön elhangzott. A szocialista Shaw darabjaiból az tűnik ki, hogy nem a munkásosztályt szerette (munkásalakjai.

137