Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

amiről azonnal megéreztem, hogy igaz: amikor az ember a regény csodálatos, színes, lélegzetelállító lapjait olvassa, szilárdan összefogott tények rendkívüli sűrítésével találkozik. Az alakok életútját tények veszik körül — mint kéreg a holdsütötte fát —, ahogy egy ablak beilleszkedik a helyére, Dmitrij testtartása, amint apját lesi az ablakból, az apa öltözékének részletes leírása. És mindenekfölött, a mélyen fekvő témák pontosan időzített összeütközése erősen drámai jelenetek során éppen megfelelő pillanatban, semmivel sem előbb, semmivel sem később. Mindezt éppúgy felismertem itt, mint Beethovennél, ahogy visszafogja a tetőzést a kellő pillanatig, érzékét az emelkedés állandó fokozására és az olcsó tetőzés elhárítását pontosan addig, míg megérik az igazi. Ha van egyáltalán szó a lelkiállapotom érzékeltetésére, talán a feszült várakozás a megfelelő. A kialakítást, az irányt, a szándékot semmi sem zavarhatja meg. Rájöttem, hogy előző darabomban túl sokat érzetem, de túl keveset értettem.

Harmincadik évem körül jártam akkor. Megírtam már vagy egy tucat drámát, de valójában egyiket sem tekintettem befejezettnek. Rengeteg jelenetem volt készen, de nem lett belőle darab. Akkor már tisztán láttam, hogy a dráma egyetlen organizmus, melynek én csak bizonyos részleteit dolgoztam ki. Kialakult bennem az elhatározás, hogy újabb darabot írok, és ha ezt mégsem tudom megvalósítani, egészen más irányú munkára térek át. Tulajonképpen sohasem voltam annyira színházrajongó, hogy a malterért és a tégláért is rajongjak, melyből felépül. Életemben egyetlenegyszer hozott igazán lázba színházi produkció, amikor Ruth Gordon játszott a Nórában, Jed Harris rendezésében. A színházhoz akkor kapcsolódtam szorosan, amikor a Group Theatre előadásait láttam. Nemcsak a briliáns együttes művelte ezt velem, amelyhez fogható szerintem azóta sem szerepelt Amerikában, hanem az a nyilvánvaló összeforrottság, ami a színészek és a közönség között létrejött. A prófétai színház ígéretét láttam, mely a régi görög színházra emlékeztetett, ahol a vallásban és a hitben rejlett a dráma lényege. A Group Theatre előadását ötvenöt centes helyről, az erkélyről néztem végig, és a szünetben éreztem, hogy az izzó szenvedélyt nemcsak zsigereikben érzik a nézők, hanem gondolatokat is ébreszt bennük. Bár kimondom, hogy írói egyéniségem nem értett egyet ezekkel a darabokkal, a tényt azonban elismerem: az előadások erősen hatottak rám, és

114