Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
azonba a halomra döntés mindegyre nyilvánvalóbb, az események megválasztásában pedig mind kevesebbet számít érlelődésük természetes ideje, úgy távolodik a dráma stílusa a realizmustól. Az Édes fiaim hónapokat-napokat-órákat igyekszik felölelni. Az ügynök halála egyszerűen robbantja az órát s a naptárat. A salemi boszorkányokat köti a természetes idő — legalábbis azt a hatást igyekszik kelteni. Az időtömörítés nemcsak azért pusztítója a realista stílusnak mert valóságérzékünket sérti, hanem mert a halomra dőlő idővel a létnek oly elemére esik hangsúly, amit az élet nem hangsúlyoz hasonló erővel, láthatóan vagy kézzelfoghatóan: a jelképes értelemre. Ha például bűnöző áll a bíróság előtt, az ügyész dolga, hogy viselkedéséből olyan jelképet formáljon az esküdtszék számára, amelynek alapján a bűnöző életének minden részlete csupán egyféleképpen, a jelképpel összhangban legyen magyarázható. Az ügyész nem tér ki arra, hogy a vádlott szereti a kutyákat, mintaférj és kitűnő apa, viszont ótvaros, és a bagót mindig balra tolja a szájában, soha jobbra. Nem igyekszik azokról az időkről sem számot adni, mikor a vádlott magatartása homlokegyenest ellenkezett a jelképes jellemzéssel. Az ügyész halomra dönti az időt - és pusztítja a realizmust, mert csupán olyan tetteket taglal, melyek formálandó jelképével egybevágnak. Különböző mértékben ugyan, de minden darabnak ezt kell tennie, különben ülhetnénk a színházban évszámra, amíg egy jellemet s a történetét megérthetnénk. Ha azonban a darab órák-hónapok-évek olyan mozzanatait is bemutatja, amelyek nem vágnak egybe nyilván és világosan a jelképes értelemmel, a realista stílushoz közelít. Mellékesen megjegyzem, hogy a görög dráma „időegysége" nem volt merő önkényesség, hanem arra vall, hogy a görögöket sokkal erősebben foglalkoztatta a drámai hős sorsa és pályafutása, mint egyéni jellemvonásai - más szóval: társadalmi-jelképes értelme inkább, mint családi szerepe. A dráma ismét más építőköve, hogy úgy mondjam, nem nevezhető nevén egy szóval, s hatása a stílusra sem oly nyilvánvaló. Mégis megemlítem, mert írásom módját talán ez befolyásolja legerősebben, s olyanfajta ízlésre és művészi szemléletre kötelez, ami ezekre a darabokra mindre ráüti bélyegét. Ha valaki a valóságot ábrázolja, nemcsak az ember tetteinek miértjét kell leírni, 104
