Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

szégyenletes, szánalmas dolog. Művészetnek kell születnie, nem pedig egy iparosmunkával összetákolt darabnak. Hadd lehessünk később büszkék végzett munkánkra, s hadd tudjuk, hogy mások is értékelik a benne megnyilvánuló egyéni kézjegyünket.

S tartani kell attól, hogy olyan színpadi látvány sikeredik, amelyhez véletlenül vetődnek be a nézők; nem érdekli őket, milyen a te elképzelésed, hanem csak úgy bejönnek egy üres estére, amikor nem tudnak mit kezdeni magukkal.

Valamennyien szörnyű helyzet küszöbén állunk. Mily sok munkánk hull be ebbe a verembe — bár mindig akad, aki dicsér. De a rendezőnek tudnia kell, hol van, hol leselkedik rá ez a verem! Ó, mennyi előadás, film és könyv hull e verembe! Sokkal több annál, mint ami elkerüli ezt a sorsot. Az embert csupán az mentheti meg ettől, ha képes rá, hogy a sárga földig lehordja magát és mindent végiggondoljon. De sokan még kellemesnek is találják ezt a vermet, mert azt sem tudják, hogy létezik valami más is. És méltóságteljesen ülnek benne az iparosmunkájukkal.

Este a Kedves hazugot forgatom, reggel pedig megnézem az Othelló t.

Akaratlanul is összehasonlításokat teszek. Forgatás közben az volt az első benyomásom, hogy a színészek deklamálnak. Meglepő — gondoltam —, hogy a művész színházi iskola fokozatosan ilyen romantikus iskolává lett.

Hiszen valamikor a Moszkvai Művész Színház harcolt a Kis színházbeli deklamálás ellen, s a színházat közel hozta az egyszerű emberek mindennapi életéhez. De eltelik jó néhány év, és vagy az élet válik mind egyszerűbbé, vagy pedig a színész feledkezik meg némiképp az életről, és sajátos, absztrakt hanghordozást vesz fel.

Az első felvételek során hallgattam a patetikus stílust, de nem mindig tudtam megérteni, miről van szó.

A Kedves hazugot nem én rendeztem, hanem csupán a már más által megrendezett színpadi előadást akartam jól filmre rögzíteni. De hosszú ideig nem tudtam megszokni a játékstílust. Hazamentem, és újra elővettem a szöveget. A szöveg tetszett, de a színészek patetikus stílusa forgatáskor érthetetlenné tette az egyszerű és természetes mondatokat. Akaratlanul is a mi színészeinket képzeltem a helyükbe, és rengeteg eleven árnyalatot hallottam 98