Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
kedett a pályán — fölleltem e különös ritmusok, e tünékeny színek visszfényét, a szöveg levegős kezelését. Az előadás háromnegyed része nem állta mega helyét, de teljes egynegyede jó volt. Teljes egynegyede! Visszaemlékeztem rá, hogy valaha én is létrehoztam egy stúdiót, és ott együtt kerestük a megoldásokat, együtt kísérleteztünk, sőt néha még rá is találtunk olyasmire, amiből később valami új született. De hol vannak már ezek a próbák, miért nem folynak ma is? És vajon mérre halad majd a dráma művészete, ha mi már nem leszünk? Cassio lerészegedésének menetét lassan, "szótagról szótagra" kell kibontakoztatni a közönség előtt, attól a pillanattól kezdve, hogy inni kezd, addig a pillanatig, mikor megsebzi Montanót. De korántsem egyszerű így "szótagról szótagra" haladni. Pantomimszerűen kell ábrázolnunk, milyen megfeszítetten dolgozik Jago agya a cselszövés további módszerének kidolgozásán. S e feszültséget sugárzó pantomimot hirtelen elernyedés követi. . . Kigondoltam! Jago Desdemona és Cassio szerelmének képét rajzolja föl Rodrigo előtt. E fantáziaképek olyan reálisak, hogy Rodrigo eltávozása után ő maga sem tud szabadulni hatásuk alól. E jelenetben kegyetlen humor rejlik. Desdemona mindvégig győzködi Othellót, hogy meg kell bocsájtania Cassiónak. Sztanyiszlavszkij megjegyzi, hogy Desdemonát itt az vezérli, hogy a mórba beoltsa a humanizmus szellemét, így viselkedett ismeretségük kezdete óta és azt teszi ma is, bár azóta a körülmények alapvetően megváltoztak; ám Desdemona nem veszi észre, hogy Cassiót nem szabad szóba hoznia. Tucatnyi ötletemre igen büszke voltam, de kiderült, hogy Sztanyiszlavszkij már rég rájuk bukkant. És milyen csodálatosan és érthetően írja le feljegyzéseit! Mikor elmentem a ruhatár előtt, láttam, hogy nagyhangú ruhatárosunk elnémult, szótlanul hallgatja a Feltámadás egy részletét a rádióban. Miközben felöltöztem és elindultam kifelé, én is hal-69
