Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
lat, hogy egy bizonyos fajta száraz stílusra van szükség. Hogy a ciprusi jelenetben a mondanivalónak kell kemény vonalakkal kirajzolódnia. És semmi szükség az oly vérszegény megoldásra, hogy egy primitív szélgéppel imitáljuk a vihart. De ma megnéztem Jean-Louis Barrault Kolumbuszról szóló darabját. Kolumbusz a börtönben ült bilincsbe verve, a színpadon pedig hatalmas vitorla látszott, és vihar dúlt. Igen, igen, az a fajta vihar, amelynek színpadi ábrázolását én helytelenítettem, miután a színház nem film, és a kellékekkel előállított vihar nem vihar. Előttem pedig ilyen, kellékekkel előállított vihar dúl, s milyen szép, milyen félelmetes, s bár színpadszerű, mennyire hasonló a valósághoz. Valamiféle, nyilván új készülék, amelynek fényereje nagyobb a régi fényszórókénál, időnként villámszerű kisüléseket produkál, s a vitorla vakító fehérré, áttetszővé válik, majd rögtön utána feketévé. Az ég pedig egy pillanatra szemvakítóan felvillan mögöttem, majd ismét sötétségbe merül. A szelet és a mennydörgést nem ócska kézi szélgép állítja elő, hanem a legkiválóbb minőségű sztereomagnó. És mindez együtt zengő, eleven és félelmetes. Ilyen fehér színt, majd rögtön utána ilyen feketét még soha életemben nem láttam. Közben pedig három színész, aki ragyogóan uralkodik testén, úgy rohan a vastag kötelekhez és úgy tér megint vissza, hogy ezt már semmiképp nem akaródzik helytelenítenem. A színpad az igazi viharok mesevilágát idézte fel. Én pedig visszagondoltam gyermekkorom primitív színpadi látványosságaira, és azt gondoltam: ilyenek hát azok a színpadi mesék, amelyeknél a felnőttek csöndben ülnek, s arcuk úgy megszépül, mint a gyermekeké. És ehhez még hozzáveszem a Kolumbusz életéről szóló tragikus mesét, amely nem nélkülözi a humort sem, ám ettől nem veszít jelentőségéből. Egy fiatalember beleszeret egy nyolcvanéves nőbe — nem túl bizarr történet ez? És ehhez még vegyék hozzá, hogy a fiatalember kedvenc szórakozása, hogy a háziakat azzal ijesztgeti: fölakasztja magát. Kész nevetség, nem igaz? Vagy a húsvágó bárddal levágja a kezét, helyesebben műkezet barkácsol, ügyesen ruhaujjába rejti, s a néző úgy látja, hogy a valódi kezét metszi le. Legkedvesebb időtöltése a temetőlátogatás; itt ismerkedik meg az 54
