Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Hiszen az első két felvonásban az asszony szemére vetette Rakityinnak, hogy nem jó megfigyelő. Ki is nevette miatta. Most pedig, abban a meggyőződésben, hogy a férfi mit sem sejt, őszinte vallomásra szánja rá magát, és erre mi a válasz: tudtam!- Úgy? Szóval észrevette? És már régen?- Tegnap.- Értem.

Gondolják el, mi minden van emögött az "Ügy?" mögött. Tehát látni lehetett rajta! Tehát ő nem volt éles szemű, nem pedig a férfi! Micsoda újdonság, micsoda szégyen! Nem Rakityin a nevetséges, nem Rakityin a vak, hanem ő maga, aki azt képzelte, hogy senki nem tud és nem lát semmit. Rakityin nemcsak azt közli az asszonnyal, hogy mindent sejtett, hanem könyörtelenül lefesti tegnapi ostoba viselkedését is, túlzott elevenségét, amellyel Rakityin szerint csak lealacsonyította magát. Ezt éles szavakkal adja tudtára. Hadd szégyellje el magát, hogy érett asszony létére fiatal lánynak akar látszani.

Miközben Rakityin erről beszél, még el is fordul az asszonytól. Megveti őt. És most Natalja Petrovnára újabb feladat vár. Meg kell magyaráznia őszintesége okát. Magyarázkodni, kimagyarázkodni, bizonykodni. Nem számított rá, hogy vallomását így értelmezik. Feltételezte, hogy Rakityin megérti, mi áll érzelmének hátterében. Hiszen nem arról ábrándozik, hogy szerelmi regényt sző Beljajevvel, hanem elvesztegetett ifjúsága miatt bánkódik. És úgy gondolja, hogy legjobb barátja, Rakityin, életének ismerője megérthetné őt. De a férfi szívének jól esik, hogy mindezt alantas szempontból foghatja fel, s pusztán egy fiatalember iránti illetlen fellángolásnak tekintheti. Natalja Petrovnának most mintegy tágabb értelemben kell megmagyaráznia őszintesége okát. Azt mondja, ez az érzés úgy a fejébe szállt, mint a bor. S hogy ez semmiképp sem szerelmi regény, kéri Rakityint, értse meg őt és ne forduljon el tőle. Azt mondja, hogy ez az ő szerencsétlensége, nem pedig bűne. S azt remélte, jó tanácsot kaphat stb. Szavai őszinték, fájdalmasak, kiabál, segítségért könyörög. De Rakityin megsértődik és elmegy.

"Még ő is! — mondja Natalja Petrovna, amikor egyedül marad. — . . . Ő, . . . ő is. . ." Még Rakityin sem érti meg őt! Felébred benne a gondolat: ideje véget vetni az egésznek, "Bizony, legfőbb ideje" — ismétli meg Natalja Petrovna.

188