Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
ra pazarolja az idejét. A gyerek talán nem sajnálja kárba veszett idejét, egyszerűen nem érdekli, amit lát, mert tudja, hogy ez "nem igazi", nem valódi. Ahhoz, hogy az előadás formai megoldásai élvezettel töltsék el, e formának rendkívül vonzónak kell lennie. Persze nagyon nehéz komoly kapcsolatot teremteni a közönséggel, s oly művészi módszert alkalmazni, hogy a teremben ülő minden kisfiú és kislány vagy a papájuk úgy érezze, hogy intim részese a színpadi eseményeknek. A lebilincselő előadás létrejötte is attól függ, hogy értjük-e a színház természetét vagy sem, kezdve attól, hogy gyakran csak párbeszédekre szorítkozunk, ahelyett, hogy hatásos látványra törekednénk. A hatásos látványon nem csupán a külsőségeket értem, hanem a pszichológiai hatékonyságot is. A felnőtt nézők gyakran megbocsájtják, ha a színpadon nem történik semmi, s csupán a szép szövegeket hallják, s e szöveg alapján helyezkednek bele a színpadon felidézett életbe. A magam részéről azonban nem tartom érdekesnek, ha a színházban csakis a szöveget hallhatom. Meg akarom érteni, mi történik, mi az a bizonyos folyamat, amit figyelemmel kísérek. A színházak azonban a jelenetek kidolgozásánál gyakran kizárólag az auditív hatásra fordítanak figyelmet, s ilyenkor aztán még egy felnőtt is unatkozik, nemhogy egy gyerek. S hogy legalább valamennyire felkeltsék a nézők figyelmét, fokozzák a hangerőt, amiből aztán zagyvaság sül ki. De ez is csupán a színház szórakoztató funkciójának egyik oldala. A másik — több tucatnyi, általunk alig ismert módszer. A filmben ott van a vágás, a plánok szüntelen váltakozása, ott van egyszerűen a filmszalag mozgása, végül pedig a házak, villamosok, utcák realitása. És ha emellett mindennek még értelme is van, a gyermek odafigyel. De miben rejlik az igazi színpadiasság? Nem a mesterkélt, durva színpadiasság, hanem az olyan, hogy az embernek kedve támadjon az előadás megtekintésére? Adjanak a kisfiú kezébe egy rosszul meg egy kitűnően kivitelezett játékot. Vajon nem veszi észre köztük a különbséget? Ugyanígy tájékozódik a színházban is már akkor, amikor meglátja a díszleteket. Tájékozódása nem tudatos, hanem elemi ösztöne vezeti rá, hogy amit lát, az "hülyeség". És a továbbiakban valóban 135
