Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
ízben, amikor a szokottnál is jobban kellett sietnünk és az operatőr még a büfébe sem tudott kiugrani, az asszisztens eltűnt egy percre, és hamarosan egy kistányérral jelent meg, amelyen egy szelet kenyér és két tojás volt. Óvatosan az operatőr keze ügyébe tette a tányérkát, hogy az hozzáférhessen. Az operatőr valamivel elégedetlenkedett, valami nem sikerült úgy, ahogy elképzelte, a szokottnál is ingerültebb volt, és asszisztensének figyelmessége csak még jobban felbőszítette. Folytatta munkáját, futólag rápillantott a kistányérra, és hanyag nemtörődömséggel falhoz csapta az egyik tojást, majd utána a másikat is. Valamennyiünkben meghűlt a vér, szégyenszemre magam is csak a számat tátottám - nagyon fiatal voltam akkor, és magam is tartottam az operatőrtől. Az asszisztens egy pillanatig mozdulatlanul állt, azután a díszlet mögé ment és sokáig ott maradt. Egy percre mindenki megdermedt, azután folytatódott a munka. Mindezt azért említem meg, mert ■- mint Cassio mondja — vannak lelkek, akik üdvözölnek és vannak, akik nem. Egyébként egyszerűen csak azt akarom mondani, hogy vannak akikkel kellemes együtt dolgozni s vannak, akikkel kellemetlen. Nagy művészet szívélyesnek lenni munka közben. És ez a művészet nem mindenkinek adatik meg. Például az eladók többségének sem. Ott áll egy csinos nő, és rendkívül kelletlen. Mintha nem is látná, nem is hallaná az embert; igaz, ezt csak rövid ideig kell elviselnünk — egy percre tértünk be az üzletbe, és már jövünk is ki, de ha ilyen emberrel kell együtt dolgoznunk napi hét órán át! Pillantása a távolban jár, ne adj isten, hogy megmozdulna, nagyképű, uralkodni vágyó stb. A televízió stúdiójában, ahol a munka egy fázisa folyt, ott ült egy ifjú leányzó, azt hiszem, hangmérnök volt, és egy könyvecskébe merült, amelytől nem tudott elszakadni, nem nézett se a magnetofonjára, se a képernyőre, amelyen filmünk képsorai futottak. Egyszerűen a nyomógombon tartotta a kezét, és ha szóltak, megnyomta. Amikor öt percre kiment a szobából, gyorsan megnéztem, miféle könyv van nála — ócska, jelentéktelen könyvecske volt. A zene viszont, amit bekapcsolt, gyönyörű, és a képeknek is volt némi értelmük. De ez a leányzó annyira unt minket, mint ahogy az eladó unja a vevőit. El akart különülni tőlünk, bele akart temetkezni a maga kis világába, és semmi másra nem akart figyelni. Bizonyos szempontból meg lehetett érteni őt, de nem 116
