Kott, Jan: Színház az egész világ… - Korszerű színház 101. (Budapest, 1968)

III. Találkozások

dök f elhúzódik, a száj grimaszba torzul. Kezdődik a dráma, komé­dia és tragédia, ég és buffó. I ---­­\ \ Először megteremtette a nehézségi erőt, azután a tárgyakat. Az üres szinpad megtelik emberekkel. Vásár, tér, park. Néhány kéz­mozdulat, két hölgyecske ül a pádon és köt; egy előrehajlás,pesz­­tonka gyerekkocsit tol, egy fiú várja a lányt, átöleli, megcsó­kolja. A pantomim légkört teremt, helyszint, szituációt. A mozdu­latok megfejtése, a változó képek megértése örömet okoz. A panto­mim néma nyelve pontos, mint a rajz és sokértelmü, mint a költé­szet. A jel é3 a jelentés soha nincs egyensúlyban. Ezért olyan, nehéz leirni a pantomimet. A pantomim leírása - egyértelművé ten­ni a sokértelmüt. Elmondani a vers tartalmát. A pantomim nyelve csupa metaforából áll. A repdeső kéz - lepke.De valójában Marceau keze és a clown keze, akivé Marceau vált, és a lepkét kergető em­ber keze, akit a clown ábrázol, akit Marceau ábrázol.A lepke meg­hal, a kéz megdermed. De ^arceau keze volt a lepke. A lepke halá­la az ő halála. A fehér mimus Watteau Pierrot-ja és a szomorú Chaplin,bolond, clown es arlekin, keserű filozófus és kicsi emberke, a kegyetlen embe­rek és élettelen tárgyak áldozata. Kezdetben vala az üres szinpad és a fehérruhás ember. A világ teremtése a tiszta fizikai anyagi­­ságtól minden emberi szituációig. Két óra alatt minden dráma és minden komédia lejátszódott. Láttuk a pantomim fizikáját és köl­tészetét. Mindent, amit el lehet mondani; mindent, amit igy lehet elmondani. Azt hittük, eljutott a művészet és a műfaj legvégső'ha­­táraihoz. Még nem. Az álarckészitő nézegeti a maszkokat. Felteszi, próbálgatja. A maszkok vidámak és szomorúak, groteszkek, mulatságosak, ijesztőek. A mester örül a maszkjainak. Sok van belőlük. Felpróbálja az utol­sót. A maszk odaragad az arcához. Megpróbálja letépni. Nem megy.A tükörhöz szalad. Egy bolondot lát benne. A legeslegszömyübb .maszk mostantól az ő arca. Az. arcára tapadt maszk ostobán vigyorog.Vég­re letépi a maszkot. Ismét a sajat arcát látjuk. De ez már nem u­­gyanaz az arc. Tud már mindent: megismerte az élet tragikomédiá­ját. 96

Next

/
Thumbnails
Contents