Kott, Jan: Színház az egész világ… - Korszerű színház 101. (Budapest, 1968)

I. Színház és irodalom

színház és irodalom

A színház,legalábbis a programszerűen irányított színház az utóbbi húsz évben sokkal inkább irodalmivá lett, mint azelőtt valaha is, legfőképpen, mint a két világháború közötti húsz évben volt. A nagy reformok hősies korszakában a szöveg még csak egyik alkotóeleme volt a színházművészetnek. Leon Schiller, a korszak színházának legnagyobb alakja Lengyelországban éa minden bizonnyal a kor egyik legnagyobb rendezője is, állítólag valamelyik napilap négy oldalát; szerette volna színpadon megrendezni. Akkor úgy látszott, kétes értékű irodalomból, vagy az irodalom "felett" is lehet színházat csinálni: mindkét esetben a rendező saját színpadi látomására húzta rá a szó-matériát. Ebben & korszakban a színházak rendezőik nevét viselik: Copeau színháza, Báty színháza, Mejerhold, Piscator, Leon Schiller, Burian színháza. Ezek nem csupán színpadi stílusok, bizonyos értelemben drámai stílusok is.

Korunk színházából sem hiányoznak a kiváló rendezők, de a stílust - nem csupán a dráma, de a színház stílusát is - a drámaírók határozzák meg. Brecht szinháza, Beckett, Ionesco, Genet színháza. Többet jelentenek ezek a szavak, mint Brecht,!I nesco,Beckett, vagy Genet darabjait. Drámairól példaképek, de színházi példaképek is,egyben. Határozott rendezői stílust és játékstílust követelnek. A nagy színházi reform idején úgy látszott, hogy az új dramaturgia és az új színház alapfeltétele a régi színházépületek lerombolása. A szinházépitészet megújulására nyilván szükség van továbbra is, de a derék, öreg színház h 1♦itallenne-ről kiderült, hogy nagyon jól elfér benne az egész színházi avantgarde. Beckett és Ionesco, sőt Dürrenmatt és Krisch játszható mindenütt, még a megszokott színpadi deszkákon is. Brecht müveinek színpadra viteléhez, különösen a Berliner Ensemble szigora nyomán, nincs szükség semmiféle színházi gépezetre.

13