Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

A szerző második előszava (1918)

1. A meghamisított görög drámák hamisított és profanizált romok közötti előadásai, remélem, nem keltenek illúziót bennünk.

8

problémája senkit aem foglalkoztatott.

A közönséget éppúgy, mint a szakembereket' kizárólag az érdekelte, hogy miként lehet a díszletek egyre növekvő fényűzése vagy a mind tökéletesebb realizmus tekintetében valami újat hozni. Az igy értelmezett rendezés pedig egyhelyben topogásra Ítélte a drámaírót. Ebben a korban kizárólag a bayreuthi előadások és e nézőtér kivételes volts jelentett valóban felfedező értékű reformkísérletet. Ám a függönyön túl, a színpad itt sem fejezett ki semmit a csodálatos partitúrából. Ez az állandóan ismétlődő, mindig újjászülető konfliktus, ez a fájdalmas elleniét avatta Bayreuthot az egyik legtermékenyebb művészi forradalom forrásává. És ezért van az, hogy Wagner életműve elválaszthatatlan a jelenleg megvalósulás utján lévő drámai és színpadi reformtól.

Egyesek szemében ez az életmű magét a dráma eszméjét is átformálta: a dráma súlypontját a belső cselekvésre he' • ezte át, amelyhez egyedül a zenének van kulcsa, és amelynek testi képviselője a színpadon mégis a színész mar8d. Az ebből következő nem várt fejlődést s későbbiekben látni fogjuk. Következésképpen a színpad, ha valójában nem is, de legalább lehetőségeit tekintve kétségkívül magasabb rangra