Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
könnyítésére. Mit csinált a díszlettervező? Mivel ki volt szolgáltatva a színpadi gépezetnek, úgy kárpótolta magát, hogy a rendelkezésére bocsátott egyetlen vásznon egész virtuozitását latba vetette, majd a színpad elején levő keretnek konkrét szerepet juttatott kompozíciójában, teletömve azt festői részletekkel. Ennek következménye nagyon lenyűgöző színpadkép volt, mivel a festmény nem volt darabokra szabdalva és igy teljesen eredeti értékébai érvényesült - de a színésznek semmi keresnivalója sem volt benne ; jelenléte jobban, mint bármikor, gátolta a diszlet hatását. A színész távollétében úgy éreztük, mintha egy grandiózus és rémisztő vártoronyba kerültünk volna - amikor a színész szerepeinek kellékeivel megjelent a színen, már csupán igen jól megfestett vásznakat láttunk magunk előtt. Az elvetemült varázsló igy spanyolfalakkal körülvett bábu hatását keltette, játéka felesleges lett,lakóhelyének nyugtalanító árnyéka csupán fikció, és a láthatatlan zenekar,az egyedül igazmondó, az ürességben zeng. Ha a díszletnek, bizonyos modern darabokban, közönség által igen ismert színhelyet, valamely utcasarkot, parkot vagy szórakozóhelyet kell ábrázolni, a rendező aprólékos gondot fordít a kellékek, -bütoidk, jelmezek és a színpadképben szereplő használati tárgyak fényűzően realisztikus kivitelezésére, azután pedig ezt az egész anyagot elhelyezi a festett vásznak közé, amelyeken viszont a festő igyekezett a festett részletek felhalmozása segítségével a maga reprodukcióját a lehető leghasonlatosabbá tenni. Kettejük tevékerysége teh . szembenéll egymással, egyesülésük csupán ana jó, hogy holmi gyermekjáték emlékét idézze fel bennünk, egy babaszobáét, egy jászolét, vagy Noé bárkájáét, ahol a színész szükségképp nevetségesnek és oda nem illőnek hat. Párizsban, a Gymnase Színházban, egy modern darabban, a diszlet oszlopcsarnokos színházi bejáratot ábrázolt, mégpedig azét a színházét, ahol a közönség tartózkodott, tehát a Gymnase Színházét. A nézők csak az imént haladtak át ezen az előcsarnokon és megőrizték emlékükben annak lényegbeli aspektusát. Könnyű lett volna tehát ezt az aspektust reprodukálni. Ehelyett a diszletfestő olyan karton előcsarnokot emelt a színpadon, mintha fénjképbőllenne kivágva.És hogy minél több dolgot mutathasson be, jelentékenyen csökkentette a modell arányait is. A rendező pedig odáig ment a realisztikus ábrázolásban, hogy a jegyellenőrök emelvényére azt 83
