Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

természetes ízlésük, amely elsődlegesen az értelemhez szóló eszközökhöz vonzotta őket, sokéig menedéket nyújtott számukra azokkal a félresiklásokkal szemben, amelyek a kifejezés felsőfokú fejlődése során elkerülhetetlenek.

Az a csodálatos hatalom, amelyet a zene manapság elért, már jellegénél fogva is lehetetlenné teszi az emberi formának a maga mindennapi arányaiban való művészi szerepeltetését. A görög ember a. testét tekintette normának és annak ragyogó arányait sugároztatta ki egész életére. Ezt mi már nem tehetjük. Nem is kell céloznunk azokra a bonyolult és áthághatatlan akadályokra, amelyek civilizációhkat szembeállítják e dolgok ilyetén állapotéval; a zenei kifejezés parancsold igénye /ami.maga ip e civilizáció eredménye/ késztet arra bennünket, hogy ezt a k/fejezést tekintsük normának. És a zenének a fikción belül kell sugároznia, és igy kell megteremtenie' azt az egyetlen miliőt, amelyben élő testünk művészi értéket ölthet. A zenétől megfosztott test, a beszéd és a mozdulat utján, csak közvetítő lehet költő és hallgató között. Tehát nem konkrét része a kifejezéseknek, hanem csupán többé vagy kevésbé utat enged számára. Kapcsoljuk hozzá a beszédhez a zenei hangot és akkor,az uj arányok létrejötte által, látni fogjuk, mint vetkőzik ki az élő forma személyiségének esetleges burkából és válik olyan kifejezés, szentesitett eszközévé, amely minc-en emberi lény számára közös. Még nem testesíti meg ezt a kifejezést, de immár látható része annak.

Ám csak az időtartam változása hozhat létre ilyen metamorfózist, mert a normának tekintett kifejezés csak akkor tud átterjedni a külső formára, ha fiktiv arányokat kölcsönöz neki. Ugyanakkor viszont az intenzitás egy felsőbb foka, ha nem változtatja meg az időtartamot, azaz az arányokat, intenzivebb személyes életre' kelti az élő formát anélkül, hogy eközben megfosztaná esetleges jellegétől. Ámde van más mód is arra, hogy az élő formát bevonjuk a kifejezésbe: ha az énekbeszéd szükségszerű közreműködése nélkül, vagyis a tánc révén adjuk át neki a zene elemi arányait. Táncon nem a szalonok és az opera e néven megjelölt szórakoztató betétjeit értjük, hanem az emberi test ritmikus életéta maga teljességében.

56