Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
Miután az arcra vonatkozó világítási feltételek ugyanazok, mint az egész testre vonatkozóan, egyúttal ugyanígy hatást gyakorolnak a színész testtartására és mozgására is. De a jelmez színére és szabáséra vonatkozóan még egyéb, sajátos szempontok is felmerülnék. A szinházi jelmezek jelenleg láthatólag ugyanazt a sokszorosító szerepet akarják játszani, mint a festett vásznak - ami természetes,hiszen ez számunkra a vásznakkal való összehangolódás egyetlen módja. A színész alárendeltségéhez kapcsolódó aktív világítás a Wortton - drámában minden részletet a saját valóságos értékére szállít le, és ha a jelmez, valamint a díszlet tekintetében a tisztán értelmi jelentés foka egyaránt minimális, akkor az előadás expresszivitása a maga részéről a színész vonatkozásában sem enged semmi olyant,ami megjelenését természetellenessé tehetné. A jelmezek színét tehátadiszletanyaghoz hasonló módon fogjuk kezelni és a szereplők szcenikai hatása a színpadkép festéséhez fog igazodni. Ezt Ugyanúgy általános formában értelmezzük, mint amikor azt mondtuk, hogy e zeneköltő a fénnyel fest. Bármely művészeti alkotásban az áldó zathozat al elve érzékszerveink elég szűk korlátáin alspszik. Ebben az értelemben azt mondhatnánk, hogy a művész csupán alkalmessá teszi a természetet arra, hogy élvezni tudjuk. Tehét rendelkeznie kell azzal a veleszületett képességgel, hogy a természet által nyújtott motívumokat redukálja és sűrítse, mert s művészi látomás ebből áll. Egy nagy festő például sokkal kevesebb tárgyat lát, mint valamely egyszerű ember, m=rt neki nem a tárgyak egymástól elkülönülő természetét kell ismernie, hanem kölcsönhatásukat kell megragadnia, amit csak úgy tehet meg, hogy csökkenti látomásának mennyiségi részét a minőség érdekében. Az egyes ember kétségkívül mást lát mint s festő, és ugyanazon 1 étvánnyal kapcsolatos látomásuk valószínűleg cssk kevés analógét tartalmaz. De ha látomásaik ennyire különböznek is, alapjában véve csupán mennyiségi különbségről van szó, és ez határozza meg aztán a látomás módját. A művészet valamennyi ágában a kifejezés intenzitásáért megfelelő áldozatot kell hozni. Abban a művészetben, amely bennünket foglalkoz - tat, tehát a Wortton-drámében, ez az áldozat talán , jelentékenyebb , mint bármely más művészeti ágban, mert itt a szerzőnek dolgok egész 112
