Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

látszatlan testekkel kombinált takarásig. A vilégités, amely már abból a tényből következően is mozgékony, hogy a szinészek részt­­vesznek működésében és mozgásaikban maguk után vonják, konkrétan is azzá válik, ha a fényforrás helyét változtatjuk, vagy ha a ve­títendő képek maguk is mozognak valamely rögzített fényforrás e­­lőtt, vágj' ha valamiképpen mozgatjuk azokat a testeket, amelyek a fénysugár útját állják. Ezek a szin-, forma- és mozgáskombiná­ciók, amelyek egymás között, valamint a színpadkép egyéb részeivel újabb kombinációkat hoznak létre, határtalan lehetőségeket kínál­nak. Mindez együttvéve: a költő-muzsikus palettája. Noha a szórt és aktiv fénynek egyaránt tárgyakat kell érinteni ahhoz, hogy megnyilvánulhasson,a tárgyak természete ezzel nem vál­tozik meg, csupán jelenlétük vélik jobban vagy kevésbé érzékel­hetővé, azaz többé vagy kevésbé kifejezővé.A szines fény azonban már megváltoztatja a tárgyak szinének egymáshoz való viszonyát; a­­mikor pedig szin- vagy képkompoziciókat vetit, olyan miliőt,sőt o­­lyan tárgyakat teremt a színpadon, amelyek a vetités előtt nem lé­teztek. Ez a vetités azonban akárcsak az egyszerű világitás és a szines fény, csak a tárgyak érintésével válik láthatóvá. Ámde ve­títéskor az érintett testek jellege /a néző számára/ megváltozik, sőt mi.több, ezek a testek formájukkal egyszersmind a vetitett kép jellegének feltételeit is megszabják. Tehát, ha a szines fény já­téka a diszletanyagon csupán szinarényok kérdése, a vetités ezen túlmenően formai problémát is jelent. Mindkettővel a világítástól független tárgyak színét érintjük. Ez a függetlenség természetesen az összhatást tekintve igen csak relativ,azonban az egy es ténj>ezők sajátos alkalmazását tekintve mégis létezik. Amit a szinekből a világítás nem sajátít ki, az tehátkötve marad a tárgyakhoz /élőkhöz és élettelenekhez/ és ezáltal a szó közönséges és korlátozott értelmében az ujrendezésen belüla festmény szerepét fogja játszani. Ámde miután ez a festés immár nem feltétlenül csak függőleges vásznakon jelenik meg, ezzel visszatértünk.a diszletel­­helyezés, illetve a színész problémájához. Próbáljuk meg ezen "élettelen" színek természetét az általunk im­lo4

Next

/
Thumbnails
Contents