Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
magaméit is/, a világítást időnként a fény és az árnyék teszi drámaivá, olyan módokon, amelyek, ha kibővített formában is, Appia eredeti módszereit és hatásait ismétlik megs ugyanúgy használják fel az árnyékokat, hogy méltóságteljessé tegyék és beburkolják a formákat, hogy az érzelmeket atmoszferikus hangulatokká alakítsák, hogy sejtetéssel definiáljanak. A modern színpad tele van azzal a fénnyel, amely mindig is látható volt szárazföldön és tengeren, de a színházból, egészen addig, amig Appia be nem vezette, hiányzott. Craig megkésett kísérlete, hogy a szinészt egy több értelmű semleges vászon előtt fénnyel emelje ki, vagy Beinhardtasaszisztensének, Arthur Kahanénak 1919-ben elhangzott nyilatkozata: "A világítás a diszlet igazi forrása, mivel egyedüli célja, hogy a fontosat világítsa meg, s a jelentéktelent árnyékban hagyja”, pusztán csak parafrázisai Adolphe Appia elgondolásainak és tanainak. Az Appia-féle világítási terv ma minden modern produkció elfogadott része. Párhuzamosan fut a darab cselekményével, tulajdonképpen annak vizuális magyarázata és e minőségében éppen olyan folyamatos, mint egy zenei partitura. A színpadi világositó külön próbálja és memorizálja, és része az ügyelő példánynak is. Változásai közül csak elenyészően keveset jelölnek meg a szerzői utasitások, mint például egy fáklya kioltását; legtöbbjük a cselekmény kísérője és céljuk az, hogy kiemeljék a diszlet atmoszferikus sajátosságait, variációkat teremtsenek a drámai hangulatra és ezáltal erősítsék a közönség érzelmi reakcióját. Appia leglényegesebb intuitiv felismerése az volt, hogy a fény éppen olyan közvetlenül hathat érzelmeinkre, mint a zene. A színházban közvetlenebbül érzékeljük a fény változásait, mint a színeket, a formákat, vagy a Hangokat. Érzelmileg sokkal gyorsabban reagálunk a fényre, mint bármely más színházi kifejező eszközre, talán azért, mert egyetlen más érzéki inger sem terjed a fény sebességével, talán azért, mert legősibb örökölt félelmünk a sötétségtől való félelem, s ezzel együtt egy primitiv napimádatot is örököltünk. A fény és az öröm, a bánat és a sötétség közötti aszszociáció igen mélyen gyökerezik és átszinezi majdnem minden irodalom és vallás képrendszerét. Jelen van az olyan hétköznapi szócsoportositásokban is, mint "vidám és ragyogó", vagy "szomorú és 57
