Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
1760-ban Jacopo Fabris, aki Nagy Frigyes udvari színházai és a dán udvar számára tervezett díszleteket, Z Lratos értekezést szerkesztett a színházi építészetről és dissrettervezésről. Az ő eszményi színháza 79 méter mély; ebből, a központi tengelyt tekintve, a nézőtér csak 18 métert foglal el, de a szinpad 48 métert. Ilyen távolságon az építészeti vagy tájképi perspektívákat a valószínűségnek bizonyos fokig megfelelő arányokban lehetett megszerkeszteni, hiszen itt a perspektívák fokozatosan szűkülhettek és majdnem észrevétlenül olvadhattak bele a festett háttérvászonba. Azonban mihelyt az átlag szinpad olyan sekély lett, hogy a színész tizenkét-tizenöt lépés után könyökével az égbe ütközött, az egész szerkesztési mód, amelyen a diszletfestés illúziói alapultak, összeomlott, és épp a valóság látszata, amelyet a matematikailag meghatározott perspektíva fel tudott idézni, nyilvánvaló mesterkéltséggé vált. Természetesen ezt a tényt a hivatásos diszletfestők ismerték fel utoljára, mert a diszletváltozások népszerűsége döntő fontosságú pozícióhoz juttatta őket. A paloták és oszlopcsarnokok, oszlopfok és párkányok, sziklák és dombok ácsolva túlságosan nehezek voltak, gyors mozgatásuk pedig jóformán lehetetlen. Egy lapos vászondarabot azonban olyan pontosan meg lehetett festeni és árnyékolni , hogy teljesen megtévesztette a szemet; legalábbis a díszlettervezők és színházigazgatók szerint. A masszív falak éppen ilyen nehézkesek voltak, még akkor is, ha vászonból készültek. A könnyű diczlötsozKaLós érdekében miért ne lehetne őket kis darabokra törni? Ezt meg is tették és egy épület vagy szoba fala végül egy sor keskeny lapból állt-, ezek egy megnyujtott egyenlőoldalu háromszög oldalai mentén sorakoztak fel; az épületek külső vagy belső oldalát oszlopsorok, a szabadtéri jeleneteket fatörzsek jelezték. Abban a nézőben, aki a nézőtér matematikai középpontjában ült - a díszlettervező ugyanis magát mindig ide képzelte -, minden gerenda vagy oszlopfő, amely az előzőhöz képest valamivel beljebb esett, bizonyos mértékig valóban a szűkülő fal illúzióját keltette. De mindenki másnak, aki a színpadot valamilyen oldalsó szögtől látta, úgy tetszett, hogy minden szobához tizenkét .bejárat vezet és mindet erdőbe ugyanannyi párhuzamos ösvényen lehet bejutni. Mégis, a távolság bizonyos látszatát a 30-35 méter mélységű színpadokon még meg lehetett tartani. Amikor azon-19 T
