Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

tudom elképzelni, hogy a költő visszatér majd hagyományos szerepéhez, és akár valami fodros-bodros Apollon egy XVIII. századi balett végén, aranyié dicsfénytől övezve hág fel egy színházi csillagszférába. A kimondott szó túlságosan értékes kifejezési eszköz, hogysem eltékozolnáhk és elhagyott mítoszokat fényeznénk át vele vagy általa öveznénk friss nimbusszal olyan isteneket, akik már leköszöntek trónjukról. A kimondott szót nem szabad elfecsérelni oly módon, hogy segítségével a Végzet hangját duzzasztjuk fel, amint Szibillaként szólal meg egy ősi maszkon keresztül. Nem is képzelhetünk el alkalmasabb terepet a tragédia számára, mint az 1951 utcasarkát, a The last Mile /Az utolsó mérföld/,siralomházát vagy a Hever Mo More /Soha többé/ néger viskóját. Ha i a csupasz tényt sugárzó nyelvbe öltöztetjük és ez a nyelv olyan érzelmekkel tölt el, amelyek erősebbek a félelemnél és olyan békével, amely tartósabb,a: szánalomnál - ez korántsem jelenti azt, hogy a realizmus hatóerejéről le kell mondanunk. Az éhező nmnkásnak, a halálra Ítélt bűnözőnek, a fia meglincselését végignéző néger anyának csak a költői kifejező erőre van szüksége, hogy korunk Hamletjeivé és Hekubáivá váljanak.

A modern színházban, mint minden más színházban, kezdetben van a szó. A színész nem tehet szert uj erőre, amig ő maga nem lehelhet erőt egy uj-drámai nyelvbe; ez a nyelv pedig anyagában és aszszociációiban legyen olyan gazdag, hogy kifejezéséhez az emberi test és az emberi hang modulációinak teljes skáláját igénybe kelljen venni. Csak a szárnyaló beszéd töltheti meg jelentőséggel legfunkcionálisabb színpadképeink dísztelen formáit úgy, hogy többek legyenek kopár építészeti elemeknél; és ugyanakkor csakis ez a beszéd gátolhatja meg, hogy mai szin- és világítási sémáink üres dekorációvá fajuljanak. És akkor majd a színpadi diszlet nem csupán az elektromos világítás finom árnyalatait tükrözheti, hanem azoknak a gondolatoknak a fényét is, amelyek a szinház falain túlról vetülnek a díszletre, színpadképeink formái pedig, más korok művészeti formáihoz hasonlóan, a jó és a rossz ábrázolataivá válnak és igy szimbolikus erőre tesznek szert.

115