Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
szik, ez nemcsak a rendező ilyetén törekvésének tudható he, hanem a drámaÍróknak is, akik a diszletet egyre inkább mankó gyanánt használják és a színpadkép részleteire bízzák azt a munkát, amelyet korábban mindenestől az ő szövegüknek kellett elvégeznie. A- mikor az iró gondosan meghatározza Boebuck Hamsáén vagy James Morell lelkész dolgozószobájának egyes részleteit, például Cobden, Spencer és Huxley arcképét avagy "Tizian Szűz Mária mennybemenetele cimü képe főalakjának szembeötlő autotipiáját", a közönség ezekből és a berendezés egyéb elemeiből egyetlen szempillantás alatt megismerheti a főszereplők műveltségét, megközelítő jövedelmét, szokásait és társadalmi osztályát. Ily módon az iró sokkal kevésbé esetlenül késziti elő az illető alak belépését, mintha egyhelyben topogva várna, amig a nézők meghallgatják a szobalány és az inas beszélgetését gazdájukról, amelynek során tudatják egymással, amit már úgyis tudnak: "Mennyi könyve van az urnák..." /színpadi játék: törölgetés/, "Az már biztos, hogy müveit ember" és "Hogy tiszteli az áldott szenteket", avagy "ö i aztán becsben tartja Anglia nagy öregeit". Moliere főszereplői általában jelmezükkel és viselkedésükkel jelezték a maguk rangját és társadalmi helyzetét; ehhez járultak még az önmagukról adott, gonaosau kimunkált magyarázatok vagy más szereplőknek róluk nyújtott hasonlóan gondos kommentárjai. Manapság azonban a ruhák szabvány szerint készülnek és igen kevés a különbség az egygombos zsakettet viselő herceg és az egygombos zsakettet viselő temetkezési vállakozó, vagy a kétsoros szürke öltönyt viselő sikeres szobrász és a kétsoros szürke öltönyt viselő sikeres ügynök között. így hát ma minden egyes szinpadi tárgy nemcsak azt a közvetlen célt szolgálja, hogy a szinészek használják, forgassák, vagy leüljenek rá, hanem azt a végső célt is, hogy ezen felül azt a társadalmi környezetet is jellemezzék, amelyre a színészek minden cselekvése alapul. Példaképpen olvassuk el egy kiadatlan szinpadi kézirat rendezői utasításait : "Nappali szoba W. otthonában; a ház New Yorkból hetijeggyel könynyen megközelíthető. /Ezt persze nem lehet specifikusan kifejezni, de a szerző nyilvánvalóan azt várja a tervezőtől, hogy a szo-111
