Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
2. Az ember mint sarokkő A színházban a legkönnyebben nem annyira a dráma tartalmával azonosulunk, mint inkább a színésszel. Az uj szinpadmüvészet prófétái azt bizonygatják, hogy a közeli jövőben mind a szerzőt, mind a színészt a díszlettel folytatott manipulációk helyettesítik inajcL Csakhogy a színész már nem egyszer boldogult el igen jól szöveg és díszlet nélkül. A szinész képes rá, hogy egymaga is, bár korlátozott, de igen hatásos színjátékot alkosson. Ivette Guilbert archetípusa annak a nagy színésznek, aki tökéletesen elszakadt a drámától; neki sikerült, hogy dalokat és balladákat miniatűr drámákká változtasson. Ruth Draper monológjai, mindén maszk nélkül, pusztán egy szék vagy kendő segítségével, a vígjáték és a tragédia kvintesszenciáját tudták nyújtani. Az olyan vaudeville-párósok, mint Clayton és Durante, megismétlik a commedia de11’arte sikerét azét a műfajét, amely párbeszédeit rögtönözte és szertelen játékait szigorúan rögzített színpadi utasítások köré fonta. Meglehet, hogy egy újabb puritán felkelés majd rendeletileg tiltja be a drámairást és leromboltat minden színházat. De a szinész, mint emberi alakok megszemélyesítője, még akkor is, egyedül is biztosítani tudná a szokásos színház nyújtotta kielégülés jelentős részét. Ezzel tisztában van minden tehetséges szinész. A "született szinész" a drámában csupán eszközt lát, amely alkalmakat nyújt érzelmek ábrázolására. Számára a színdarab elsősorban szerep, nagy jelenetek sorozata, amellyel "át tud törni a rivaldán". A szöveget csak vázlatnak érzi, amelyet ő tölt ki, állványzatnak, amelyet ugródeszkaként használ. A nagy szinész felszínes jellemábrázolással megirt jeleneteknek az előadás során gyakran olyan értéket kölcsönöz, amely mélységesen felkavarja a nézőket. A szinész nagyon könnyen bizonyíthatja be saját fontosságát a drámairó rovására és készségesen válik bűntárssá az Írói anyag lerontásában. Meg is tette ezt minden korban. Shakespeare is jól ismerte ezt a gyakorlatot és ezért figyelmezteti bohócait Hamlet szavaival,hogy "ne mondjanak többet, mint ami írva van", és gazembernek szidja őket, mert rögtönzött tréfáikkal nevetésre fakasztják a nézőt,mi— vo