Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

I. fejezet

A SZÍNPAD MINT VILAg

1. U,i képeket a régiek helyett

A XVI. század vége felé a színház, amely addig amfiteátrumokban, székesegyházakban, piactereken és udvarokon táborozott, zárt ajtók közé zsúfolódott és színpadát egy díszes keret - a proszcénium - és egy kopár fal közé préselte. Ahogy a népességnek a városokba való tömörülése emelte a telekárakat, úgy vált ez a térség minden nemzedékkel egyre sekélyebbé. A XIX. század elejére a színházban ábrázolt világ festék- és vászonbirodalommá lett, époly lapos és sekély, mint a tér, amelyet betöltött. 1890-ben Antoine igy kiáltott fel: "Még mindig nevetséges, atmoszféra és mélység nélküli háttérvásznakat használunk, amelyekre habozás nélkül festünk bútorokat, sőt akár még lépcsőket is, a rivaldától három méter távolságban." Minden intérieur felnagyított babaháznak tetszett és minden külső díszlet olyan volt, mintha egy óriásgyerek vágta volna ki kartonból, játékszernek. Az erdő vászon fatörzsei párhuzamos sorokban néztek farkasszemet; fölöttük csipkézett vászon lombok párhuzamos rétegei csüngtek, mint fodrok egy óriásnő alsószoknyájáról, amelyet egy láthatatlan ruhaszárító kötélre akasztottak. A kunyhók és várak kövei szemmel láthatóan festettek voltak, beleértve az árnyakat is, amelyeket egy földjük ugró párkány vagy egy szomszédos fa vetett rájuk.Könyörtelenül rikító fény emelt ki minden ecsetvonást; ádáz pártatlanságában ugyanolyan fényesen világította meg a rivaldánál álló hősnőt, mint a háttervásznat, amelyen a dombok és az égbolt egy síkban egyesültek, a felnagyított acélmetszet pontosságával.

A XX. század elején néhány modern festő kapcsolódott be a színházba, először Németországban és Oroszországban, majd Ausztriá-19