Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

Függelék

lenkezőleg, azt hiszem, hogy ha mai színpadunk emlékeiként fennmaradnak is Gordon Craig rézbe metszett álmai, Bobért EdmondJones szépia akvarelljei, ahol karmazsinvörös és ezüst figurák viaskodnak a szobák és oromzatok borús kálvinista homályával, vagy Norman—Bel Geddes rajzai, amelyeken Dante álma száll fel ismét pokolból a mennybe - mindezek, úgy lehet, sápatagnak és soványnak látszanak, ha összevetik őket a XVII. és XVIII. századi színpadok pazar leleményeivel és dus képi szépségével, ahogy azokat a Bibliothèque Nationale vagy az Albertina archívumai mér leltárba vették. A 2032. év könyvtárosa alighanem türelmesen összehasonlitgptja majd vázlatainkat, hogy felfedezzen bennük valamilyen közös célkitűzést, amely a színházi forradalom bizonyítékaivá avatná öket. És valószinüleg elmosolyodik majd, ha ebből a lábjegyzetből megtudja, hogy e forradalom valój ban csak szellemünkben zajlott le és hogy az a kor, amely elhagyta templomait és fennen fitogtatta a maga szkepszisét, szilárdan hitt a színházban,mint olyan helyben, ahol egyaránt megvilágosodhat múlt és jelen értelme, valamint a jövő Ígérete. És ez a késői megfigyelő talán nem is gyanítja majd, hogy díszleteinknek még képi szépsége is csak azért renditett meg bennünket, mert e díszletek elsősorban kalandos vállalkozások részei voltak és magukon viselték az újonnan feltalált bölcsesség, a vakító felismerések és időnként az extázis pillanatainak nyomát.

129