Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
A díszlettervező és a színház
kép, amelynek részei nem olvadtak össze, igen kevéssé meggyőző látványt nyújtott és minden művészi hatást lerontott. A tisztán festői, síkokra tördelt díszlet napjainkban már csak a balettben maradt fenn, ahol is a tánc számára nagy üres színpadra van szükség. A drámai színházban a színpadkép ilyen "egyezményes jelrendszeren" alapuló megoldása végleg a múlté, mert a korszerű rendezés más irányokban halad, másként értelmezi a színpadi térséget. Ez a másfajta értelmezés nyílt,háromdimenziójú térségnek fogja fel a színpadot. b/ A színpad — térség Ennek a felfogásnak alapvető elveit szán adunk huszas éveiben a fiatal szovjet színházban Mejerhold, Vahtangov, Tairov a követe kezőkben dolgozta ki! a háromdimenziójú színész nem mozoghat és cselekedhet egy vélt képszerű sikon, hanem csupán háromdimenziós térben.Ezt pedig nem rejtegetjük, nem álcázzuk a teret sík lapnak. A színészek mozgása szintén három dimenziós, nem csupán jobbra és balra irányul, hanem előre és hátra is. Mi több, ha a festészeti megoldású díszleteket a domborzati megoldású szinpadtér váltja fel, ahol a színészek fel- és lefelé is mozoghatnak, a' színészi mozgás kifejezőereje megsokszorozódik. A színpadi építészetnek, azaz azoknak az építményeknek jellege, amelyek a díszlettervező és a rendezőj megoldása értelmében az adott előadásban a színpadon megjelennek, meghatározza a színészekmozrgásának, a beállításoknak jellegét is. A sima, lejtős sik más mozgást követel, mint amikor a színésznek a magasból kell leugrania; a lépcsőn felfelé tartó színész magasodó alakja más hatású, mintha sik felületen menne; ha a színészeket különböző síkokon, különböző magasságban helyezzük el,akkor egyidejűleg sok szereplő tartózkodhat úgy a színpadon,hogy nem takarják egymást a néző elől. 84
