Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Színház, drámaíró, néző

lematika vonz, viszont távol állnak tőle a vígjátéki műfajok és végül a tisztán szórakoztató /a fentebb bemutatott határok közötti/ színház. Már szokásunkká vált, hogy minden egyes színháztól feleletet várunk minden egyes kérdésre /Miért nem adtak elő már régebben klasszikus darabot? Hol marad a történelmi—forradalmi dráma? stb./.

Azt gondolom, hogy csak egyetlen olyan követelmény van, amelynek minden színháznak - függetlenül attól, hogy milyen profilt vâlaætott - eleget kell tennie - az, hogy mai színdarabot is illesszen be műsorába.

A szinház korunkban játszott szerepét vizsgálva gyakran a színház egyik felére - a színpadra - összpontositjuk figyelmünket és keveset törődünk a másik félnek - a közönségnek igényeivel.

Pedig a szinpad és a nézőtér szoros kapcsolatának megteremtésén,a repertoár és az előadás színvonalának kérdésén túl még egy fontos probléma merül fel.

Az ember társaslény s arra törekszik, hogy találkozzék,kapcsolatba lépjen a másik emberrel. A tizenkilencedik századi Európában, amikor a vallási fanatizmus már megszűnt, a vallás sorsát az mentette meg, hogy a templom volt az a hely, ahol a különböző társadalmi körök tagjai találkozhattak egymással.

Meggyőződésem, hogy napjainkban a szinházi szünetek töltik be ezt a szerepet és ebben semmi rossz nincsen. Életünkben sok a gyűlés, de legnagyobb részük bizonyos szakmai környezetben zajlik le, sőt egyetlen intézmény munkatársai között, ezenfelül az értekezlet résztvevőinek döntő többségét a hivatalos rész érdekli.

A mozi nem nyújt alkalmat a társadalmi érintkezésre, miután a nézők az egyik ajtón át bemennek, a másikon távoznak,nincsenek szünetek, s a közönség a sötétben ül.

Csak a színházban találkozhatnak a különböző foglalkozású, immár szabadidejüket töltő emberek. Figyelembevéve a színházak között mégis fellelhető, bár nem elég nagyfokú különbséget, ezek olyan emberek, akiknek közös az Ízlésük. Sok színháznak az alkalmi Iá-