Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

5. Párhuzamok és prozeliták. Harold Pinter

bemegy. Valamiféle borzalom lebeg körülöttünk éa én azt hiszem, hogy ez a borzalom és az abszurditás együtt

A bennünket környező ismeretlen magába nyeli az alakok motivációját és hátterét is. Pinter, amikor egy magasabb szintű drámai realizmust keres, a "jól megcsinált" darabból éppen azt veti el, hogy ez a drámatipus az egyes alakok hátterét és motivációját illetően túl sok tájékoztatást nyújt. A valő életben folytonosan olyan emberekkel van dolgunk, akiknek előéletéről, családi kapcsolatairól vagy pszichológiai motivációiról az égvilágon semmit sem tudunk. Ha valamiféle drámai szituációba bonyolódnak, ez felkelti érdeklődésünket. Egy utcai veszekedést látva megállunk és lenyűgözve figyelünk, még akkor is, ha a vita tárgyát nem ismerjük. De a drámai jellemek túlságosan határozott motivációjának elvetése mögött több rejlik, mint pusztán a realizmus igénye. Itt van a lehetőség problémája is: vajon megismerhet jük—e valaha is az igazi motivációkat, amelyek a komplex, pszichológiailag ellentmondásos és ellenőrizhetetlen emberi lények cselekvései mögött rejlenek? Pintérnek, mint drámairónak egyik fő problémája éppen az ellenőrzésnek ez a bonyolultsága. Ezt a problémát fogalmazta meg abban a jegyzetben, amelyet a Royal Court Theatre-ben, Londonban, I960 májusában előadott két egyfelvonásosának műsorfüzetébe iktatott:

"Az ellenőrzés vágya érthető, ám nem mindig elégithető ki.A valő és a valótlan, az igaz és a hazug között nincsenek egyértelmű megkülönböztetések. Valamely dolog nem szükségképp igaz vagy hazug; lehet egyszerre igaz is, hazug is. Szerintem nem helytálló az a felfogás, mely szerint a múlt és a jelen történései különösebb nehézség nélkül ellenőrizhetőek. Az a színpadi alak, aki múltbeli élményeivel, jelenlegi' magatartásával vagy törekvéseivel kapcsolatosan nem tud meggyőző érveket vagy tájékoztatást nyújtani, éppoly jogosult és épp annyira megérdemli fi/x/Uo.

75