Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
Royal Court Theatre művészeti igazgatója, támogatta Ionescót.de hangsúlyozta, hogy Arthur Millert, John Osborne-t és Brechtet semmiképpen sem kizárólagosan társadalmi problémák foglalkoztatják: "E drámák kerete tudatosan társadalmi, de a magvuk emberid; Philip Toynbee kritikus pedig rámutatott, hogy szerinte Ionesco frivol és Arthur Miller mindenképpen nagyobb drámairó. Az Observernek ugyanebben a vitájában Tynan maga is felvette Ionesco kesztyűjét. Érvelésének sarkpontja Ionescónak az az állítása volt, miszerint a művészi kifejezés független lehet az ideológiáktól és a "való világ" szükségleteitől, sőt, bizonyos értelemben magasabb rendű lehet azoknál. "Művészet és ideológia gyakran vannak egymással kölcsönhatásban, de az egyszerű tény az, hogy mindkettő közös forrásból származik. Mindkettő az emberi tapasztalatból merit, avégett, hogy megmagyarázza az emberiséget önmagának... Testvéri, nem pedig szülő-gyermeki viszony áll fenn közöttük." Tynan azzal érvelt, hogy Ionesco, az introspekciót, saját egyéni szorongásainak feltárását helyezvén előnybe, kaput nyit a szubjektivizmusnak, ami viszont lehetetlenné teszi az objektiv értékítéletet és következésképpen az ilyen darabok bírálatát. "Akár beismeri M. Ionesco, akár nem,minden, komoly figyelemre érdemes dráma véleménynyilvánítás, mégpedig olyan véleménynyilvánítás,amely egyes szám első személyben hangzik el a többes szám első személy cimére és az utóbbi meg kell hogy tarthassa az egyet nem értés jogát... Sa valaki olyasmit mond nekem, amit én hazugságnak tartok - vajon nem sabad mást tennem, mint gratulálni neki, amiért olyan csillogóan tud hazudni? "/X// A vita tovább dúlt a The Observer következő számaiban is - színvonalas hozzászólásokkal járult hozzá Orson "/elles /főleg a kritikus szerepéről és a kritika mércéiről/, Lindsay Anderson,Keith Johnstone fiatal drámairó és mások. Magának Ionescónak második /x/' ' Tynan: Ionesco and the Phantom. The Observer, 1953. julius 6. 37