Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
1. Samuel Beckett - Az én keresése
Hamm aggodalmasan megkérdezi! "Vajon nem kezdünk-e... izé... jelenteni valamit?", Clov csak nevet: "Jelenteni? Hogy te meg én valamit jelentenénk?!"^^ Niklaus Gessner táblázatba foglalta a nyelv felbomlásának tiz különböző, a Godot-ra várva-ban fellelhető módját. Körük igen széles; magukba foglalják az egyszerű félreértéseket és kétértelműségeket csakúgy, mint a monológokat /mint az egymás közötti érintkezésre való képtelenség jeleit/, a sablonokat, a szinonimák ismétlését, a képtelenséget a megfelelő kifejezések megtalálására, a "sürgönystilus"-t /a nyelvtani szerkezet mellőzését, a harsány vezényszavakban való érintkezést/, továbbá Lucky kaotikus értelmetlenségekből álló zagyvalékát és az interpunkció»például a kérdőjelek elhagyását, ez utóbbit annak jelzésére,hogy a nyelv elvesztette érintkezési eszközként betöltött funkcióját és a kérdések választ valójában nem igénylő megállapításokká váltak. De nyelv és értelem bomlásának bármilyen, pusztán formai jeleinél fontosabb Beckett drámáiban magának a dialógusnak a Természete, amely újra meg újra leáll, mert nem tartalmaz semmiféle valóban dialektikus eszmecserét. Ez vagy úgy történik, hogy egyes szavak elvesztik értelmüket /Godot hirnöke, a fiú, amikor megkérdezik, hogy boldogtalan-e, igy felel: "Kern tudom, uram"/, vagy pedig az alakok nem tudnak visszaemlékezni arra, ami épp az imént hangzott el /Estragon: "Vagy azonnal elfelejtek mindent /xx/ vagy soha"./ ' ' Egy céltalan, végső rendeltetését elvesztett világban a dialógus, mint minden akció, puszta időtöltésre szolgáló játékká fajul, ahogyan Hamm mutat rá a Végjátékban:"... fecsegés, fecsegés, szavak, mint a magányos gyerek, aki magát gyerekekké változtatja, kettővé, hárommá, hogy többen legyenek és együtt sustorogjanak a sötétben... koppannak, egyik pillanatról /x / Beckett: Endgame. Grove Press, New York 195S. 32-3. c. /xx/ Waiting for Godot, i.m.61. o.
