Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
7. Az abszurd jelentősége
ezeket a realitásokat pusztán a fogalmi gondolkodás után nem lehet megközelíteni. Elmondották, hogy Ionesco párhuzamot vont a zen buddhisták és az abszurd dráma módszere között és valóban, a zen oktatók tanítási módszerei, rúgásaik és ütéseik, amelyekkel a megvilágosodás természetét fürkésző kérdésekre válaszoltak, valamint az általuk felvetett nonszensz-szerü problémák szoros hasonlóságot mutatnak az abszurd szinház bizonyos eljárásaival. Ebből a szemszögből nézve a nyelv és a logika trónfosztása egy, a valóság bázisával szemben lényegileg misztikus magatartás szerves alkotórésze. E magatartás a valóságot túlságosan összetettnek és ugyanakkor túlságosan egyöntetűnek, túlságosan egy tömbből faragottnak tekinti, hogysem azt a rendes mondattan és a fogalmi gondolkodás a maguk analitikus eszközeivel adekvátul kifejezhetnék. A misztikusokhoz hasonlóan az abszurd szinház is költői képekhez folyamodik. Ám ha eszerint az abszurd szinház párhuzamokat mutat a miszticizmus módszereivel és képalkotásával.hogyan fejezheti ki ugyanakkor a tudományos magatartást jellemző szkepszist, az abszo’.utumok megmagyarázására irányuló törekvés alázatos elutasítását? A válasz egyszerűen az, hogy a két felismerés között nincs ellentmondás. Felismerhetjük egyfelől a korlátokat, amelyek meggátolják, hogy az ember az egész valóságot egyetlen értékrendszerbe foglalja; és ugyanakkor felismerhetjük a titokzatos és szavakkal ki nem fejezhető, minden racionális megértésen túl rejlő egységet, amely, mihelyt egyszer átéltük, derűt kölcsönöz szellemünknek és erőt ad hozzá, hogy szembe nézzünk az emberi állapottal. Ez a két felismerés valójában ugyanannak az éremnek két oldala - a végső valóság abszolút másmilyenségének és kimondhatatlanságának misztikus átélése, a vallási, költői megfelelője ama racionális felismerésnek, amely elfogadja az emberi érzékek és értelem korlátáit és azt a tényt, hogy e korlátok következté-' ' Ionesco, idézi Towarnicki, Spectacles 1958. julius, 2. sz. 181
