Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

grüne Garragából /A zöld Garraga/ való ás egy Galgei nevű polgárról szól, aki másik emberré alakul. Eszerint Galy Gay, az Egy fő az egy fő áldozata, eredetileg azonos volt Gargával, A nagyvárosok sürü.jében agressziójának áldozatával. És valóban: Shlink kísérlete Garga véleményének megvásárlása kísérlet,hogy megfossza a másikat személyiségétől, éppúgy, mint ahogy a későbbi drámában Galy Gayt fosztják meg személyiségétől. Mindkét dráma arról szól, hogy egy erősebb személyiség kisajátít egy emberi személyiséget - az emberi személyazonosság elrablása az erőszaktétel egy formájaként jelenik meg. Ez pedig egyik témája' az abszurd drámának is; világos példa rá Ionesco Jacques vagy az engedelmesség cimü müve.

Brecht rövid közjátéka, a Das Elephantenkalb /Az elefántborju/ 1924-25-ben Íródott, abból a célból, hogy az Egy fő az egy fő szünetében mutassák be. Ez a játék előre vetiti a szürrealizmus automatikus Írásmódját csakúgy, mint a változó személyazonosság problémáját. Egy elefántborjut azzal vádolnak, hogy meggyilkolta anyját, ám a kis elefánt be tudja bizonyítani, hogy az anya nem halt meg és különben sem volt az anyja. A vád mégis bizonyságot nyer és az elefántborjut bűnösnek mondják ki. Ez vérbeli antiszinház és szerzője tudatalatti szellemiségét épp oly könyörtelenül önti drámai formába, mint ahogy Adamov korai drámái vetítik ki az iró neurózisát.

Adamovhoz hasonlóan később Brecht is megtagadta művészi fejlődésének ezt a szakaszát. Adamovhoz hasonlóan ő is egy társadalmilag elkötelezett és - legalábbis külső szándékait illetően - teljességgel racionális szinház felé fordult. Ám Brecht példája azt is megmutatja, hogy az irracionális abszurd szinház és az elsőrendűen céltudatos, politikailag elkötelezett dráma nem annyira kibékíthetetlen ellentmondást jelentenek, mint inkább ugyanannak az éremnek két oldalát. Brecht esetében az a neurózis és kétségbeesés, amely anarchikus és groteszk korszakában szabadon tombolhatott, változatlan aktivitással és erővel élt tovább politikai drámáinak racionális homlokzata mögött és e drámák épp -ebből a tényből meritik költői hatásuk legjavát.

132