Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

gégét -, hanem világnézeti alapkövetelmény."A szerző itt a dolgok gyógyithatő aspektusa mellett száll sikra" - mondja Esslin kissé vállveregető hangon, s sajnos hozzá kell tennünk, mint értékítélet ez az irónia még találd is: Adamov akkor is gyengébb drámaíró marad, ha tézisdrámái valami elvont haladó koncepció igazolására születtek. Csakhogy Esslin Ízlés- és fogalomrendszerében a "megváltoztathatóságban" való hit javíthatatlan, megbocsáthatatlan bűn. S még ebben is igazat kell adnunk - legalábbis- ami a tényeket illeti: a világ csak akkor válik értelmetlen, abszurd, kilátástalan és önmagában ellentmondó szerkezetté, ha az ember változtató indulatainak semmiféle lehetőséget nem tulajdonítunk. A hit az emberben azonnal robbantja ezt a kört és gyengíti az abszurditás erejét. Kifogásunk tehát nem is a diagnózis pontosságát illeti: Esslin itt is egyformái és tartalmi-világnézeti alapigazságot mond ki. Csak azzal a koncepcióval szállhatunk vitába, mely egy drámairól irányzatot egy negativ irói magatar-, tásra akar felépíteni. A mértékkel van itt is baj: Esslin nem veszi észre, hogy mikor a forma tisztaságát, az abszurd "kísérlet" egyértelműségét védelmezi, egyúttal egy olyan irói-müvészi magatartás szószólója is lesz, mely lényegénél fogva művészetellenes: az életigenléshez, a világ megváltoztatásához való jogától akarja megfosztani a művészetet, igy akaratlanul is maga lesz ennek az irányzatnak politikai cimkézője: ;ő Írja rá erre az irányzatra azokat a jelzőket, melyeket mi csak fenntartással, vagy egyáltalán nem vállalhatnánk - az antihumanista és pesszimista címkéket.

Végül is ez Ízlésbeli kérdés lehetne csupán:Brecht nem mindenki számára kellemes szerző, mint ahogy Brecht sem szerette minden olvasóját. A dolog csak ott válik kérdésessé, hogy Esslin képtelen elfogadni egy haladó koncepciójú abszurd darab lehetőségét. Furcsa, de igy van: nemcsak a brechti parabola,