Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

De vajon egy olyan világ önkénye, amelyet a nevek asszonanciája determinál, kegyetlenebb-e a való világnál, amely lakóinak sorsát a születés, a faj vagy a környezet esetlegességeivel határozza meg?

There was an old man of Cape Horn Who wished he had never been born;

So he sat on a chair, till he died of despair,

That dolorous Man of Cape Horn.

Élt egy öreg ember Cape Hornban,

Azt kivánta, bár meg se született volna; így hát leült egy székbe, amig csak a bánatba bele nem halt

Az a szomorú öreg Cape Hornban.

Ezért teremt Lewis Carrol a maga nonszensz-világában olyan alakokat, akik a valóságban meg nem oldható feladattal próbálkoznak: szét akarják zúzni értelem és jelentés determinizmusát:

"Ha én egy szót kimondok — szólt Humpty Dumpty, meglehetős gúnyos hangon -, az azt jelenti, amit én éppen akarok; se többet, se kevesebbet.- Csak az a kérdés - válaszolta Alice -, vajon jelenthet-e egy szó annyi különféle dolgot.- Csak az a kérdés - mondotta Humpty. Dumpty -, hogy melyikünk legyen az ur: én vagy a szó. Ennyi az egész."

Ha a ki nem fejezhetővel találkozunk, ez a szavak értelme fölötti uralom veszendőbe mehet. Ez történt a The Hunting of :he Snark /A snarkvadászat - snark - Carroll képzeletbeli állata - a ford.' bankárjával, amikor egy Bandersnatch-csel találkozott:

To the horr.r of all who were present that day He uprose in full evening dress,

And with senseless grimaces endeavoured to say What his tongue could no longer express.

Down he sank in his chair — ran his hands through hi3 hair-97