Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
— egykorú "rendes" színház javarészét. Legnagyobb,Iáik között volt Dán Leno, akiről Máz Beerbohm Így irti "Ez a gondoktól redőzött arc... ez a tragikus ábrázat, amelyen ott tükröződik a kölyökmajmok arcára Írott minden tragikum és amely mégis bármikor kész hirtelen széles vigyorba oldődni és szemét az eltűnésig összehúzni, ha valami kis diadalt csikar ki a zsarnok sorstői; ez a szegény kis figura, oly elnyomott és mégis olyan bátor, a maga vinnyogó hangjával és széles gesztusaival; meghajlott, de össze nem tört; gyenge, mégis csüggedetlen; megtestesitője az akaratnak, hogy megéljünk egy világban, amelyben nem érdemes élni - igen, Dán Leno mindig minden szivet meghódított."^^ Dán Leno pergő halandzsájában néha előfordultak olyan szakaszok, amelyek a maguk csaknem filozófikus nonszenszeivel erőteljesen emlékeztetnek az abszurd drámára... És igy az ókori mimus vonala, a középkor bohócain és udvari bolondjain és a commedia dell'arte Zannijain és Arlechinóin át újra feltűnik a music-hall és a vaudeville komikusaiban; innen meritette a huszadik század azokat a vívmányait, amelyek minden valószinüség szerint a népi művészet terén elért egyedüli nagy teljesítményének számítanak majd - a Keystone Cops, Charlie Chaplin, Buster Keaton és más halhatatlan előadók seregének némafilmkomédiáit. A némafilm groteszk komédiáinak gag-tipusai és fergeteges iramú ritmusa közvetlenül a music-hall és a vaudeville bohőcszámaiból és akrobatikus táncaiból származnak.Ám a mozgásnak azt az emberfölötti ügyességét, amelyről Gregor a commedia deli’ arte hatását jellemezve szólt, a filmvászon varázsa még tovább és még osodaszerübben fokozza. A némafilm-komédia kétségkívül egyike azon forrásoknak, amelyek az abszurd színházra döntő hatást gyakoroltak. Megvan benne annak a világnak álomszerű idegensége, amelyet a valóságtól elvá-/x/Max Beerbohm: Around Theatres. 1953. 350. o. Rupert Hart-Davis, London 8?
