Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

háti képalkotás mélyebb bölcseséget tár fel, mint amit maga a költí szavakba és fogalmakba tud önteni.

A né.aa művészi produkciók előadói - zsonglőrök, akrobaták, kötéltíncosok, légtornászok, állatidomárok - és a bohóc között minőig is szoros volt a kapcsolat. A színház erőteljes és mély másodlagos hagyománya ez, amelyből a "rendes" színház újra meg újra uj erőt és vitalitást merített. A klasszikus tragédia és komédia mellett az ókorban ott élt a mimosz, ez a népi színházi forma, amely amazoknál gyakran sokkal népszerűbb és befolyásosabb volt. A mimosz szinjátékában egyesült a tánc, az ének és a bűvészkedés, de lényege jellemtipusok bővérű realisztikus ábrázolása volt, félig rögtönzött, spontán bohóckodás formájában.

Hermann Reich, a neves történész, aki a mimoszt homályos források alapján részben újra felfedezte, megpróbálta megrajzolni a leszármazási vonalat a latin mimustól a középkori dráma komikus alakjain át az olasz commcdia dell’artéig és Shakespeare bolondjaiig. És bár ami a hagyomány közvetlen továbbadását illeti, bizonyitékainak jó része a monumentális müve megjelenésétől számított félszáz év során hitelét vesztette, ám e formák mély belső összefüggése továbbra is magától értetődő tény.

Az ókori mimusban a bohóc mint moros vagy stupidus jelenik meg; abszurd magatartása abból fakad, hogy képtelen akár a legegyszerűbb logikai összefüggéseket is megérteni. Reich idézi azt az alakot aki el akarja adni a házát és ezért mintának állandóan magával hurcolja a ház egyik tégláját - ez a "gag"viszszatér a commedia dell’arte Arlecchinójánál is. Egy másik ilyen alak meg akarja tanitani szamarát a koplalás művészetére. Mikor a csacsi végül éhen pusztul, az illető igy szól:"Fájdal-/x/ Friedrich Nietzsche: Die Geburt der Tragödie, Werke I.Hanser, München 94. o.

/xx/ nermann Reich: Der Mimus. 1. kötet, Berlin 1903. 459. o.

c 2