Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

lomása szőls ezek a magatartás- és szituációtipusok, elvont allegóriáikkal nyilván alkalmasak bizonyos filozófiai vagy életérzésbeli tézisek kifejezésére, sokkszerű közlésére, de ugyanakkor alkalmatlanok már a kor emberi típusai sokféleségének megörökítésére. Helyszíni tudósítások a frontvonalról, vagy pszichológiai riportfogások - igazi emberi mélység nélkül.

Camus önvallomása a problémát a maga mélységében jelzi, drámaibb és filozófikusabb, mint Esslin lelkendezése, az "irodalomellenesség" jelszavának interpretálásában. Persze: Esslin még nem lehetett tanúja azon uj színházi-drámairól áramlat születésének, melyet Arden, Kipphardt, és főként Peter Weiss darabjai fémjeleznek, nem mérhette fel, milyen egyenleg alakulhat ki egy modern''antropomorfizmusra" támaszkodó "irodalmias" színház és az abszurd világ között. Azt sem láthatta még, hogy például a modern regényírásban egy Jorge Semprun milyen korszakalkotó áttörést teremthetett egy klasszikus emberszemléletet megujitó világképével. Mindez akkor még legfeljebb csirájában volt jelen. És ennek az áramlatnak elsöprő sikere, kísérleti újdonsága nagyon is szembetűnő volt. Csak... csak éppen ez a distancia hiányzik itt is, ami az igazi kritikát elválasztja a műtől - minden hódolata, lelkesedése ellenére.

Talán ennek a debatter magatartásnak,az abszurd drámát védelmező gesztusának, vagy _az áttörés szenvedélyének következménye, hogy könyve két síkra esik szét. Az egyikben az abszurd dráma ideáltípusát, eszmei változatát Írja le, a másikban ehhez méri a gyakorlatban megjelenő egyes variánsokat. Az ideáltípus azonban sokban elüt a lehetsé-