Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

vagy "KÉR ÚJABB JAVASLATokat?' Ha tehát az üzenetben a hi­ányzó jelek helyét egyre csökkentettük, viszonylag köny­­nyen jutottunk majdnem egyértelmű megoldásra. Ha azonban a komplikáltabb esetet feltételezzük és mindkét "gya­nús" szót hiányosnak tekintjük, helyzetünk már nem ilyen egysze­rű. Bár az a körülmény, hogy mindkét esetben a hiányzó betü­­kombinációk csak ragok lehetnek, a végtelen lehetőséget már igy is végesre csökkenti, de azért a megoldási lehetőségek még igen nagyszámuak maradnak. Pillanatnyilag mást nem is tudunk ajánla­ni, mint a próbálkozás módszerét; megpróbáljuk a két szótőhöz o­­dailleszteni valamennyi olyan ragot, amely alaktani szempontból lehetséges, azzal a megkötéssel, hogy csalt azok a ragok jöhetnek számításba, amelyekkel kiegészítve a hiányos szö­veg értelmes szöveget adhat. B megszorítás egyébként ismét igen nagy mértékben csökkenti a lehetséges megoldások számét. Vizsgáljuk meg tehát az ily módon elképzelhető lehetőségeket, pon­tosabban e lehetőségek közül a legkézenfekvőbbeket, mivoi pél­dánk a teljesség igénye nélkül is szemléletes marad, ugyancikkor megkíméljük magunkat a felesleges fáradságtól. Íme a lehetőségek közül egy c so ko rra val ó : KÉRek ÚJABB JAVASLATot! okát! KÉRem ÚJABB JAVASLATát! ait! ukat! aikat! KÉRjük ÚJABB JAVASLATát! ait! ukat! aikat! KÉRünk ÚJABB JAVASLATot! okát! KÉRj ÚJABB JAVASLATot! okát! KÉRjen ÚJABB JAVASLATot' okát! 96

Next

/
Thumbnails
Contents