Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

nel a keramikusnak mindössze annyi volt a lehetősége, hogy egyiket alapszínnek használhatta s a másikkal kellett mindent ábrázolnia. E körülmény viszont nem azt eredményezte, hogy a vázarajzok az általuk megjeleni tett valóság színvilágát csonkán ábrázolták, hanem ezzel az egy színnel az egész világot akarták és tudták ábrázolni! /Gondoljunk csak a grafikára, vagy - horribile dictut - a fekete fehér filmre!/

Ha azonban mindezt nem vesszük figyelembe s a vázarajzokat konkrét színházi dokumentumoknak fogadjuk el és ezek alapján próbálunk mai színpadon egy antik görög előadást rekonstruálni, akkor igen könnyen eshetünk például abba a tévedésbe, hogy az előadás valamennyi jelmezét vörösesbarna anyagból készíttetjük el. Vagy ugyanezen az alapon az a rendezői tévedés is előfordulhat, hogy görög tragédiák mai előadásában az antik görög színjáték mozdulatkultúráját is e vázarajzok alapján próbálják felidézni. /Magam is beleestem egyszer e tévedésbe, éppen Euripidész MEDBIÁjának rendezése közben.Az előadást kamaraszinpadon rendeztem reliefszerü, rivaldával párhuzamos, mélységnélküli díszletek között, csak fekete és beírna színekben, a vázarajzok modorában./!!» Pedig ez a mozgáskompozició homlokegyenest ellentmond az antik görög színház térszinpadán kialakult mozgáskonvencióknak.

Mindebből, úgy gondolom, világos az a tétel, hogy ha az egykorú vázakészitők rajzaik témáját nem is közvetlenül a mitológiából vették volna, hanem a téma valamely színházi előadás közvetítésével jutott volna el hozzájuk, akkor is ezt annyira át kellett formálniok saját művészetük törvényei és lehetőségei szerint, hogy ebből ma már színpadi előadásra visszakövetkeztetni nem lehet.

De hogy a képzőművészeti ábrázolások közvetlen rekonstrukciós felhasználásának lehetetlenségét más - hozzánk időben közelebb álló - példával is illusztráljuk, nézzük meg például Chodowiecki XVIII. század végi színházi metszeteit.-* Ezeket is igen gyakran használják a kor szinjátékának közvetlen rekonstrukciójára, hiszen ezek konkrét darabok konkrét jeleneteit ábrázolják, sőt, a szerző többnyire még a dialógus vonatkozó mondatát is odairta a rajz alá. Ebből igazén kézenfekvő a félreértés: az ugyanis, hogy e rajzokat színházi illusztrációnak tekintsék, kivált azok, akik manapság hasonló jellegű színházi jelenetfotókhoz vannak szokva, amelyek alá ugyanúgy oda van Írva a dialógus vonatkozó része. E félreértés egyik érdekes színháztörténeti produktuma Bruno Voelcker német szinháztudós müve, amelyben Chodowiecki HAMLET-mets zetei alapján megpróbálja Doebbelin egykorú berlini HAMLET-előadását rekonstruálni. E rekonstrukciót olyan hitelesnek tekinti a szerző, hogy a címoldalon szükségesnek tartja megjegyezni. hogy "minden jog - ideértve a színpadi előadás jogát is - fenntartva. "13.

82