Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

ző a párbeszédnek adhassa az első s z erepet. Tehát - mai terminológiával élve - a kantá­tából, vagy oratóriumból a második színész felléptetésével s a két színész egymás között folytatott párbeszédeinek feltalálásával, vagy első alkalmazásával született meg végleges formájában a színjáték s ezt az ókori írók AJszkh'ilosz érdeméül tudják be. Ha ez csakugyan igy volt, akkor valóban óriási Aiszkhülosz érdeme. Ha viszont a színjáték már ki volt találva, s a történetek eljátszá­sához több szerepre vein szükség, miért olyan nagy "találmány" a Szophoklészé, aki azt találta ki, hogy a színjáték cselekményének lebonyolításához szükséges hat-nyolc szerepet nem két, hanem három szinész játssza? Itt valami nem stimmel - ahogy manapság mondani szokták -, hiszen az igazi nagy "ta­lálmány" az lett volna, ha Szophoklész azt találja ki és vezeti be, hogy annyi szinész játsszon egy színdarabban, ahány a sze­repek száma szerint szükséges. Csak könnyebb lett volna ezt kitalálni, mint azokat az idegőrlő dramaturgiai ma­nőverezéseket bonyolítani állandóan, hogy hogyan lehet a szük­séges hat-nyolc szerepet három színésszel eljátszatnL Mondjuk ki kereken: a probléma ezek szerint nem is ott van, hogy hogyan játszott három szinész például a MÉDEIA- ban hét szerepet, hanem hogy miért csak három szinész játszhatta a hét szerepet. E kérdés eldöntése fontosabb­nak tűnik, mint az, amit az előzőkben már el is döntöttünk. E kérdést ugyanis soha nem szó k­­ták feltenni. A fejlődéstörténeti szemlélet ezt az előbb mondottakból kifolyólag Arisztotelésztől napjainkig nem is teheti fe', e szemlélet képviselőinek ugyanis örvendeznie kell a nagyarányú fejlődésen. Ha azonban nem fejlődéstörténeti szem­szögből vizsgáljuk e körülményt, hanem az adott struktúra egyik jellemzőjeként, akkor már korántsem lehet szó örömről. Az aisz­­khüloszi lépés még ilyen nézőpontból is örvendetes dolog, mert enélkül nem alakult volna ki az uj struktúra, a színjáték, de ha már kialakult, akkor az igazi nagy előrelépés nem a szinészek számának kettőről háromra emelése, hanem kettőről a szükségesre emelése lett vol­na. Miután azonban Szophoklész az igazi előrelépést nem tette meg, sőt Euripidész is csak a Szophoklész által járt utón maradt, fel kell tennünk, hogy valamilyen olyan tényezőnek kellett lennie az Aiszkhülosz-kialakitotta, vagy az ő idejében kia­lakult struktúrában, amely megakadályozta a későbbi szerzőket, hogy igazán "feltaláljanak" valamit és arra kárhoztatta őket, hogy továbbra is három színésszel kínlódjanak. Van egy - állítólag ókori zsidó eredetű - logikai társasjáték, a­­melyet állitólagos feltalálójáról barkochbának neveznek. E játék i­­gen népszerű manapság, feltehetően ismeri is az olvasó. Lényege 127

Next

/
Thumbnails
Contents