Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

tárai között nőire volt maszkírozható. Az Erzsébet-kori színját­szásban, ahol alig használtak arcfestést, ez feltehetően nagyobb gondot okozott, itt feltétlenül olyan lányos külsejű, sima arcú fia­talembereknek kellett betölteniük a szerepkört, akik kevés eszköz­zel is nőnek tudták magukat maszkírozni. A kínai színjátékban már nem ilyen éles a probléma, miután az ottani maszkirozási konvenciók sokkal markánsabb arcfestést imák elő, de azért ott is egy bizonyos arcberendezés szükséges ahhoz, hogy az arcot női arccá lehessen maszkírozni. Ez a megszorítás a görög színjátszásban nyilvánvalóan nem ál­lott fenn, hiszen ott az egész arcot elfedő maszkokat használtak, amelyek teljesen függetlenek voltak a színész saját arcvonásai - tói. Ez a körülmény tehát nem teszi szükségessé, hogy a színészek egyik csoportja a női szerepekre legyen specializálva. Persze nem is zárja ki ennek lehetőségét Vizsgáljuk akkor meg azt hogy létezett-e olyan ok, amely kizárta esetleg az ilyenfajta szerepköri megoszlás lehetőségét? Ehhez elő kell vennünk a kiválasztott darabot Euripidész MEDEIÁ- ját Az kiinduló adataink között szerepelt hogy ebben a sorban minden előadáson csak három színész alakíthatta minden darab, valamennyi szerepét Nézzük akkor meg, hogy hogyan lehet há­rom színész között "kiosztani" a MEDEIA valamennyi szerepét E vizsgálat módszere igen egyszerű. Nyilván úgy kell kiosztani a szerepeket hogy a színészek által játszott több szerep között olyan nem szerepelhet amely egy ugyanazon színész által játszott szereppel nyílt színen találkozik. E szempont figyelembevételével már első pillanatban egy dolog nyilvánvaló: a két szerep közül Médeia szinte a darab egész fo­lyamán színen van s a cselekmény során mind a hat többi sze­reppel van jelenete. . Ez viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy a Mé­­deiái játszó színész csak ezt az egy szerepet játszhatta. Ez a körülmény viszont egyelőre nem zárja ki annak a lehetőségét hogy egyes színészek kizárólag női szerepekre voltak speciali­zálva. Nézzük azonban tovább. Ha a Médeiát alakitó színész csak ezt az egy szerepet játszhatta, akkor viszont a másik két szülész­nek kellett a többi hat szerepet eljátszania. De még mielőtt a két színész között a többi szerepeket megpróbálnánk kiosztani, egy dolgot előbb tisztáznunk kell. Mai értelemben véve, a mai színhá­zi konvenciók szerint, a darab hét szereplőjén kívül van még egy nyolcadik szerep is: a karvezető, aki szövegmennyiségét tekintve feltétlenül színészi szerepnek tekintendő. Az antik görög szín­játékban viszont igen könnyen bebizonyítható, hogy nem tartozott a színészek által játszandó szerepek közé, mivel ő a kar bevonulá­sától, a paradosztól kezdve a darab legvégén történő 112

Next

/
Thumbnails
Contents