Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

Első üzenet, B üzeni A-nak: Kér­jen Kovácstól javaslatot. Második üzenet, A üzeni B-nek: Mellékelten küldjük Kovács javaslatát. Harmadik üzenet, B üzeni A-nak: A javaslat használhatatlan. Ezek után az előzmények után érkezik B-hez az újabb - ne­gyedik - üzenet: KÉR ÚJABB JAVASLAT B, mikor ezt az üzenetet megkapja, megfejtéséhez nyilván nem úgy fog hozzá, mint ahogy mi ezt az előbbiekben tettük. Tulajdonkép­pen egyáltalán nem is fog hozzá, mivel számára az üzenet tartalmát tekintve már első pillantásra is ért­hető. O nyilván első pillantásra felismeri, hogy az üzenetben A - cége nevében - újabb utasítást kér tőle arra vonatkozólag, hogy a meg nem felelő javaslat helyett kérjenek-e Kovácstól újabb ja­vaslatot, vagy javaslatokat. Miután igy az üzenet B számára tel­jesen világos, nincs is szüksége arra, hogy az üzenetet for­mailag is rekonstruálja. Ha azonban ezt valamilyen okból mégis megteszi, akkor sem olyan módszereket használ a rekonst­rukcióhoz, mint amilyeneket mi használtunk. Az ő számára például minden külön jel nélkül is világos, hogy az üzenet kérdés. Világos ez abból a viszonyból, a­­mely közte és A között fennáll, amely szerint A ebben az ügyben az ő utasítása nélkül nem cselekedhet, ő viszont előző üzenetében csak azt a tényt közölte A-val, hogy a kapott ja­vaslat nem megfelelő, de további utasítást nem adott. Nyilván való tehát, hogy A most újabb utasítást kér, tehát üzenete kérdés. Ebben az esetben viszont az nyilvánvaló, hogy az első szó vagy nem hiányos és akkor a kérdés úgy hangzik, hogy "KÉR ÚJABB JAVASLATot?", vagy hiányos és akkor a kiegészített szöveg a következő: "KÉRjünk ÚJABB JAVASLATot?" E két verzió között a formai különbséget illetően már csak az érdekes, hogy az első szó hiányos-e, vagy nem, mert ha hiányos, akkor teljesen érdek­telen, hogy a szó végén hány jel hiányzik, hiszen az összefüg­gések a KERjünk-ön kívül minden más lehetőséget kizárnak. Te­hát az első szó rekonstruálásához itt egyetlen további adat ele­gendő, a formális rekonstrukció három szükséges újabb adatával szemben. Elegendő, mondottuk, de valójában nem is szükséges, mivel tartalmát illetően B szá­mára, az adott összefüggések között mind a két lehetséges variáns azonos tartalmú. Ami még az egyetlen kétséges rekonstrukciós mozzanatot illeti, azt kell megnéznünk, hogy B száméra miből derül ki a harmadik szóban hiányzó jelek számának ismerete nélkül is, hogy a JA-101

Next

/
Thumbnails
Contents