Praagh, Peggy van - Brinson, Peter: A koreográfia művészete - Korszerű színház 92. (Budapest, 1967)
III. rész: A koreográfus munkatársai
1. fejezet A MŰVÉSZETI VEZETŐ A koreográfia és társmüvészetei közötti összhang művészek és kritikusok körében mindig is vita tárgya volt. A probléma olyankor oldódott meg legjobban, amikor fellépett egy-egy erős egyéniség, aki az egész érdekében egyensúlyban tartotta a művészeteket. A történelem azt mutatja, hogy ez a valaki lehet akár koreográfus, akár olyan személy, aki ért a széban forgé művészetekhez, de nem szükségképp szakember. Ennek a személynek a feladata, hogy megteremtse a harmóniát és a munkatársak fölött álljon, még akkor is, ha 5 maga is közéjük tartozik. A XVIII. és XIX. században a balett-társulat vagy egy-egy balettszezon tényleges művészeti vezetője általában a korecg - ráfus volt, akit akkoriban balettmesternek neveztek. Alkalmanként egy-egy kivételes, erős egyéniségű színigazgató vagy impresszárió is pályázhatott erre a címre, ha kívánta.Ezekben az időkben a művészetek és tudományok specializálódás! tendenciája - az ipari korszak e velejárója - még nem teremtette meg az igényt egy ötödik személyre, akinek feladata a munkatársak közötti egyensúly fenntartása. Kövérré volt egyike azoknak a balettmestereknek, akiket Ízlésük és tudásuk első Ízben emelt társaik fölé és avatott művészeti vezetővé. Az ilyen művészt mester-koreográfusnak nevezhetjük. Ugyanebben a században ezzel a cimmel ruházhatjuk fel talán az osztrák Hilferding van Wewent és az olasz Gasparo Angiolinit is.^‘ A következő században indultak el franciaországből a nagy mesp ter-koreográfusok, Charles Didelot, ' Jules Perrot és Marius Petipa. Tehetségét a legjobban mindhárom Angliában vagy Orosz45
