Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1922 - 1924
Ha megnézzük;, mit tett Mejerhold a forradalom óta, észrevehetjük, mennyire szakított a múltjával. Gyakran ismételgetik vele kapcsolatban: "mindent felégetett, amit szeretett!” Művészetének alapja mégis változatlan: ugyanazokra a népi hagyományokra támaszkodik, de már nem történelmi variánsaikban /az udvari Molière, a katolikus Calderon/, hanem önmagukban vett értékeiben alkalmazza azokat. Szakított a l’art pour l’art stilizálással, azzal a kedvteléssel, hogy rafináltan öntörvényű mestermunkákat alkosson— áttért a színházi hagyományok meghatározott céllal történő felhasználására. Olyan színház szolgálatába állította ezeket a hagyományokat, amely egységben volt korunkkal, azaz áthatotta forradalmi korszakunk ritmusa és visszatükrözte ennek szükségleteit, törekvéseit /.../. így a hagyományos módszerek segítségével újfajta színházi előadástipust hozhatott létre, az agitációs és propaganda célokat szolgáló, népgyülés jellegű előadást /Az ágaskodó föld, Fel Európára!/, vagy társadalmi szatírajáték produkciót /Az erdő. Bubusz/, sőt, mi több, pamflet-tipusu előadást is /A mandátum/. Izzig-vérig forradalmi színházat teremtett, amely egyszerre volt aktuális és hiteles, ugyanakkor nem szakadt el a legősibb hagyományoktól sem. Mit vesz át tehát a hagyományos színházaktól? Először is feltámasztja a rendező és a színész szintetikus alakját, amely a XX. századi polgári színházakban a munkamegosztás következtében tűnt el. A Mejerhold-tipusu rendező már nem az irodalmár drámaíró akaratának automatikus végrehajtója. Minden vonatkozásban a sokrétű előadás szervezőjévé és alkotójává válik, beleértve ebbe a dramaturgiai anyagot is. Ez utóbbit úgy alakitja át, hogy a saját koncepcióját minél jobban kifejezésre juttassa. Mejerhold nem csak a modern színdarabokat kezeli igy /Az éjszaka; Az ágaskodó föld; Fel Európára! Bubusz; A mandátum/, hanem a klasszikus müveket is /Tare lkln halála; Az erdő/. Uj színdarabokat formál belőlük, csak a témát és a szereplőket tartja meg. Ezek a figyelemreméltó racionális dramaturgiai változtatások kiemelik a színdarabok időszerű színpadi értékeit. Hyikolaj Erdmann például, A mandátum Írója, elégedetlen volt Mejerholdnak a müvén végzett változtatásaival, mégis 83 I
