Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
Gondolatok a klasszikusokról
Belinszkij, Dobroljubov, Plebanov, Vorovszkij, Lunacsarszkij az irodalmi és színházi kritika brilliáne példaképeit hagyta ránk. Darabelemzéseik és előadás bírálataik mind a mai napig nem vesztettek értékükből. De vajon elemzéseik korlátozzák-e bármiben is a mai rendező, a mai azinbáz fantáziáját? Nem Dobroljubovnak a Sötétség birodalma és a Fénysugár a Sötétség birodalmában cimü szinikrltikái teremtették meg az Osztrovszkij-előadások hagyományait és nem Plehanov cikkei szülték az Ibsen-előadások hagyományait. Ezek az Írások segítséget nyújtottak és segítséget nyújtanak számunkra ahhoz, hogy megértsük a darabok lényegét, feltárják előttünk mélységeiket és szépségüket. Dobroljubov koncepcióját nem ’’felülről" tukmálják ránk. Filozófiai és esztétikai hitvallásának szabatossága, logikája, érzelmi ereje, felépítése és harmóniája magával ragad és lebilincsel minket. Vannak ennél kevésbé meggyőző és kisebb bizonyitó erejű koncepciók is. De jónak kiáltották ki őket és lényegében arra késztettek minket, hogy az ő útjukon járjunk. Jermilovnak Csehovról és Dosztojevszkijről irt tanulmányai távolról sem hibátlanok. Sok bennük a vitatható pont. Ha rabszolgai módon azoknak a kritikáknak nyomába lépünk, amelyeket Jermilov Csehovról és Dosztojevszkijről, Nyecskina Gribojedovról, Bjalik Gorkijról irt, ez rendkívüli egyoldalúságra vezethet e szerzők színpadi megjelenítésénél. Bármily jó is a klasszikus színdarab, a rossz előadás falát nem tudja áttörni. A színház gondolat- és fantáziaszegénysége néha elsikkasztja a darab erényeit. Nem nehéz dolog egy jó darabot megölni. Az egyik színház előadta a Vihart a balti-tengeri flotta matrózainak. Az előadás, amint mondják, tetszetős volt. De a tengerészek egy sajátos Viharral találkozhat- 55 -