Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
Gondolatok a klasszikusokról
ahová tanácsért fordulnak, még kevésbé információs központ. A szinház nem ad választ a nézőket izgató kérdésekre. Csupán hozzásegíti a nézőt, hogy maga válaszoljon rájuk. A szinház élni tanit, nem pedig arra, hogyan cselekedjünk egy adott konkrét esetben. Ez egyaránt vonatkozik a klasszikus és a mai színdarabra. A klasszikus mü nem igényel sajátos megközelítést, sajátos módszereket, sajátos fogásokat. A klasszikus mü történelmi, mint ahogy minden mai mü is az. A klasszikus mü igazságra tart igényt, csakúgy, mint bármely ma Írott színdarab. A klasszikus színdarabok képzeletszerüségének mértéke és formája ugyanúgy különböző, mint a mai alkotásé. A klasszikus és a mai színdarab játékmodorának, díszlet- és zenei megoldásának egyaránt mainak kell lennie. Ostobaság Schillert olyan stílusban játszani ma, amint azt a múlt század kezdetének színészei tették. Ez épp oly értelmetlen dolog, mint ha mellőznénk a fényszórókat csupán azért, mert Osztrovszkij életében petróleum és gázláng világította meg a színpadot. Mégis akadnak még ma is olyan rendezők, akik a schillert romantikát a múlt században divott, klasszikusnak kikiáltott deklamációs stilussal fejezik ki. Ha ezt az analógiát továbbvisszük, a régi szinház, a régi dlszletezés visszaállításához jutunk el. De a régi nézőket nem tudjuk visszavarázsolni! A nézők halálával együtt elpusztulnak azok a kifejezőeszközök is, amelyek hozzájuk szóltak. A hitelesség igényének nem szabad öncélúvá növekednie és nem helyes a korhüséget külön fitogtatni. Az etnográfiai hűség megtörése nélkül is rá lehet lelni a korszerű vonásokra, a görög khitónok és lovagi köpenyek, az öreg főkötők és szines frakkok mögött is. A klasszikus müvet úgy kell játszani, hogy összecsengjen korunkkal.Csakis igy válnak e színdarabok halhatatlanná.Xitünően bizonyítják ezt a legjobb hazai és- 55 -i