Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező munkája a színésszel
hogy megteremtse a kapcsolatot a majdani nézőkkel, s első nézőivel, a színészekkel. S nagyon fontos, hogy az a tűz, amelyet a színészben gyújtott, a munka teljes folyamata alatt kiolthatatlan lánggal lobogjon. A magam részéről rendkívül károsnak tartom az úgynevezett rendezői "expozékat", mert ezek már az előadás végső kicsengését tárják fel az alkotó kollektíva előtt, bár az még nem él benne a darab szellemében. Ezzel a rendező elvágja az útját annak, hogy a társulat bejárja az eleven alkotó folyamat útját. A kollektíva úgy érzi,hogy a rendezőben már minden készen áll és a színészek úgy vélik, hogy nem kell magukat a művészi útkeresés fáradalmaival gyötörniük. Ugyanakkor azonban nem engedhető meg, hogy a rendező a próbák folyamán elveszítse vezető szerepét, mert ha lépten-nyomon kitör a vita, akkor a próbamunka népgyüléssé alakul és a sok nézeteltérés közben elvész a mü lényege. A kollektívát úgy kell bevezetni elgondolásunkba, hogy az szinte ne is vegye észre, de az egész idő alatt érezze, hogy a munka helyes irányban halad. Ebben az esetben megszületik az igazi alkotói légkör. Még elevenen él nálunk a hamisan értelmezett rendezői tekintély elve, amikor a rendező csak azért vet el valamely javaslatot, mert véleménye szerint, ha elfogadja, az ront a tekintélyén. Ha a rendező magáévá teszi a helyes észrevételeket és nem azért vet el egy-egy ötletet, mert az nem az övé, hanem azért, mert az nem oldja meg az adott problémát, akkor lehetőség nyílik arra, hogy mindenki bekapcsolódjék az alkotó folyamatba. Ha mindvégig magával ragadó játék folyik a szinpadon, s ebben mindenki résztvesz, mindenki hozzáad valamit, akkor megszületik a fesztelen alkotói légkör, amelyben mindenki egyforma intenzitással és érdeklődéssel dolgozik.-- 152 -
